Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
Műkorcsolya-szakosztály indul Gödöllőn 2020-06-22 13:48:52 Nyolc éves kornál fiatalabb kislányokat és kisfiúkat várnak, akik művészi módon szeretnének megtanulni korizni
Két hazai siker a gödöllői ugrógálán 2018-06-14 10:54:45 Renner Luca a hölgyek mezőnyében nyert, Soos Levente a fiúk között bizonyult a legjobb magasugrónak
Futsal: eltékozolt gödöllői előny 2018-04-28 02:34:18 Szűk két perccel a lefújás előtt 6-4-re vezetett Baranyai Pál csapata a Gyömrő ellen, mégsem nyertek a fiúk
Gödöllői atlétafiúk aranyat érő ugrásai 2018-02-05 10:26:34 Bánovics József egyéni csúccsal, Soos Levente egyetlen hibás kísérlettel lett serdülő országos bajnok fedett pályán
Gödöllői strandkirálynők és udvarhölgyek 2017-08-13 14:35:38 Sorrendben negyedszer lett bajnok a Lakatos Enikő, Lutter Eszter páros. A fiúk is összehoztak egy bronzérmet
Vendégként nyertek a gödöllői kézis fiúk 2016-09-25 18:35:28 A második félidei teljesítményére lehet büszkébb Bartos Gábor csapata. A juniorok kilenc góllal verték a XVI. kerületieket