Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
NB II. Északi-csoport, 15. forduló: Gödöllői KSE – Budapesti Honvéd SE 24-22 (11-8)
Jó esély mutatkozott arra, hogy a gödöllői legénység nem ezen a mérkőzésen csúfítja el eddig száz százalékos tavaszi mérlegét. A végeredmény ugyan megfelelt az előzetes várakozásnak, ám az esetenkénti hullámvölgyek miatt akadt némi izgulnivaló hazai oldalon. Az, hogy Bartos Gábor együttese az első félidőben 8 gólon tartotta a fővárosiakat, döntően a házigazdák védőmunkáját dicséri, és sokat segített a végső siker elérésében. A Gödöllői KSE csapata 22 ponttal, 419-367-es gólkülönbséggel a 3. helyen áll a csoport tabelláján.
Ifjúságiak: Gödöllői KSE – Budapesti Honvéd SE 23-36 (11-20) Serdülők: Gödöllői KSE – Budapesti Honvéd SE 17-16 (7-8) • Főnix ISE – Veresegyház VSK 29-22 (14-10)