Gödöllői fiatalokat is szerződtetett az Apollo A Madách Imre Szakközépiskola diákjai közül többen dolgozhatnak majd a nemzetközi abroncsgyártó cég gyöngyöshalászi gyárában
| Királyi kölyök koncertek a Királyi váróban Játékos ismerkedés szombatonként a hangszerekkel a gödöllői zeneiskola tanárainak és diákjainak segítségével
|
Szétbontották az egyetemi strandot Meglehet, hogy három év szünet után újra kinyit Gödöllő egyetlen, nyári fürdőzésre alkalmas szabadtéri vizes létesítménye
| Sörvacsora Bede Róberttel a gödöllői Szélkakasban Március 28-án háromféle sör- és ötféle ételkülönlegességet kóstolhatnak végig az ínyencek a vendéglőben
|
Nevelőszülők jelentkezését várják Hivatást és munkalehetőséget kínál gödöllőieknek is a Pest Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat
| Farsangi rögtönzések országos döntője Gödöllőn Március 21-én a Művészetek Háza épületében találkoznak az improvizációs fesztivál legjobbjai
|
Magyar Sajtó Napja a Szent István Egyetemen Több mint 20 médiamunkatársnak, szakújságírónak mondott külön köszönetet a gödöllői központú felsőoktatási intézmény vezetése
| Világraszóló ajánlást kapott a gödöllői Cimbaliband A tekintélyes zenei szaklap, az fRoots márciusi számában népszerűsítette a banda Vidámpark című lemezét
|
Kézműves nedűkkel bővült a gödöllői Borellátó kínálata A neves hazai pincészetek mellett, a kisebb birtokon gazdálkodó borászok minőségi italai is felkerültek a palettára
| Nekiláttak a balesetveszélyes bagi csomópont átépítésének A gödöllői autósok által is rendszeresen használt kereszteződésben július végéig alakítják ki a biztonságosabb körforgalmat
|
Gödöllői Irodalmi Díj 2015: Művészetek kertje Április 26-ig lehet pályázni. A szakavatott zsűri 170 ezer forintot oszt szét a legjobbnak ítélt művek alkotói között
| Nőnapi nagyüzem a Tulipa Kft. gödöllői kertészetében Több tízezer szépséges növény jut el városunkból az ország minden szegletébe. Képgaléria
|
Csömörön jubilál a GKRTE egyházi- és világi borok versenye Április 15-ig jelentkezhetnek a termelők és a pincészetek, eredményt május utolsó szombatján hirdetnek
| MVH elnök lett a gödöllői dékánból Gyuricza Csaba sűrű héten van túl: előbb MTA-doktorrá fogadták, majd kinevezték fél éve vezető nélküli szervezet élére
|
Juhász Árpád-emlékkiállítás nyílik a GIM-házban A zombori születésű festő- és iparművész munkásságát bemutató tárlat május 18-ig tekinthető meg
| Ő az én doktor bácsim. Szeretem, és ő is szeret engem Március 8-ig egy 8 éves gödöllői kislány alkotására is lehet szavazni az Astellas Gyermekrajz Pályázaton
|
S.O.S. Bajban az erdő! Gödöllő környéki területeket is érint a decemberi jégkárok utáni helyreállítás. Természetbarátok segítségét kérik
| Koncert-bérlet váltható a gödöllői kastély zenei programjaira Teljes áron 18 ezer, a diákoknak és a nyugdíjasoknak 11 ezer forintért kínálják a kilenc alkalomra szóló belépőt
|
El tudna képzelni kreatív buszmegállót Gödöllőn? Híres költők, írók és pszichológusok gondolataival teleírt váróhelyet létesítettek Dabason, egy gimnáziumnál
| Újabb öt évig Gémesi György állhat a MÖSZ élén Gödöllőn tartotta tisztújító küldöttgyűlését az országos hatáskörű önkormányzati érdekképviseleti szervezet
|
Gőzerővel készül a GKRTE az Utazás 2015 kiállításra Február 26-a és március 1-je között a Hungexpo területén népszerűsítik Gödöllő és környéke kulturális és turisztikai látványosságait
| Újabb egy évig a Volánbusz szállítja a Gödöllőn utazókat Véglegessé vált a menetrendben az ipari parki és a haraszti járat. 93 milliót kap az önkormányzattól a társaság
|
Létkérdés és veszteség-terv a Kalóriánál Hatból öt gödöllői önkormányzati társaság nem kalkulál negatív gazdálkodási szaldóval 2015-re. A kivételnél a lellei üdülő a visszahúzó erő
| Gödöllőn indítja februári országos klubturnéját a Kowalsky meg a Vega Február 6-án a TrafoClubban áll „pimasz grimasszal” színpadra a banda, amelynek vendége a Helo Zep! lesz
|
Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért Az Invitel megnyitotta innovációs pályázatát valamennyi hazai cég, valamint az általános- és középiskolák számára. Gödöllőről is várnak pályázókat
| Június óta javult Vécsey László pénzügyi helyzete Ez derül ki a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselőjének legfrissebb vagyonnyilatkozatából
|
A Gödöllői-dombságot is érinti, hogy erdőtelepítésbe vágja fejszéjét a Lidl Szándéknyilatkozatot írt alá a kereskedelmi lánc a Pilisi Parkerdő Zrt-vel. Ásványvíz-eladással segítik a természeti károk felszámolását
| Miniszterelnöki ösztöndíjban részesült a gödöllői líceum volt diákja Fehér Norbert Krisztián biológia tantárgyban nyert ezüstérmet a tavalyi, nemzetközi diákolimpián
|
Gimnázium és szakközépiskola egyben! A Gödöllői Angol-Magyar Érdekeltségű Gimnáziumban és Szakközépiskolában nem közhely, hogy az iskola a tanulókért van
| Március 28-a ütős nap lesz Gödöllőn Egy színpadra áll az Amadinda és a Talamba ütőegyüttes a Művészetek Házában. 2.900 forintért kínálják a belépőjegyet
|
|