Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Születés Hete Gödöllőn

2015-05-04 17:14:01

A Születés Hete Fesztivál az egyetlen országos, kiemelten non-profit rendezvénysorozat, aminek célja a várandósok és családjaik minél szélesebb körű tájékoztatása. Ebben az évben Gödöllőn május 21-30. között kapcsolódnak a központi eseménynaptárhoz. Az idei esztendő újdonsága a szervező Socius Kör Egyesület együttműködő partnere, a Palánta Családi Napközi, amelynek munkatársa Volentér Anett az alábbiakban mutatja be az intézményt:

- Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy idén, május 21-22-én helyet adhatunk a Születés Hete keretében zajló rendezvényeknek. Napközink 2013 áprilisa óta működik, üzemeltetője a GAK Nonprofit Közhasznú Kft. A Szent István Egyetem kötelékébe tartozó cég – uniós pályázatot nyerve – vállalta fel azt a feladatot, hogy a gyermekek korosztályát már másfél éves kortól gondozza, neveli.
A Születés Hete programjaiból kiragadtuk azokat, amik aktív mozgással járnak. Gondoltunk azokra is, akik izgő-mozgó csemetéjük mellett szeretnének felnőtt közösségi életet élni, miközben a pici biztonságos babajátszótérben, mellettük lehet. Így kerül sor Maminbaba, TSMT torna, babaúszás, etka jóga és gerinctorna foglalkozásokra, valamint lesz filmvetítés, elsősegély bemutató, kismama jogi fórum, bio-vega életmód tanácsadás is.
Idén a napközis táborokat bővített szolgáltatással a Babatvölgyi Lovardánkba helyezzük. Táborainkról, programjainkról, rendezvényeinkről ezen az oldalon találhatnak naprakész információkat. További elérhetőségeink: email palanta@gak.hu, telefon (06-30) 870-6304, (06-30) 870-6305, valamint személyesen a Szilhát utca 14-ben, Gödöllőn!


A Születés Hete keretében két helyszínen lesznek még programok Gödöllőn. A városi könyvtárban lezajló május 26-27-28-i rendezvények témái: bölcsőde-óvoda választás, iskolaérettség, a sajátos nevelési igényű gyermekek, szülés utáni depresszió, apás szülés, anya-magzat kapcsolat, református kismama klub, védőnői szolgálat, dr. Csikós Tamás gyermekorvos előadása a védőoltásokról.
Benedek Krisztina néptánc-pedagógus május 29-én a Tipegő-Topogó, május 30-án pedig a Cseperkélő hagyományőrző táncos foglalkozásaival csatlakozik az eseménysorozathoz a Művészetek Házában.

Minden rendezvénynapon tombolával várják az érdeklődőket a szervezők: a Socius Kör Egyesület (06-70/634-5680), a Palánta Családi Napközi (06-30/870-6304), a Bio Kunyhó Webáruház. Fő támogatók: Gödöllő Város Önkormányzata, Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ, Gödöllői Királyi Kastély, Erzsébet királyné Szálloda, Gödöllő Coop Zrt., Művészetek Háza Gödöllő.

További információ és a részletes program elérhető a www.szuleteshete.hu/godollo, a www.godollo.babamama.info internetes oldalakon, illetőleg a facebook-on is.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online