Átépítés miatt megskalpolják és kiürítik a gödöllői Városháza épületét Az irodákat a centrumban helyezik el. Van, amit megvesznek, és olyan is, amit bérelnek az ÁFÉSZ-ELSZER Kft-től
| Megújult a gödöllői szennyvíztelep, díjcsökkentés azonban nem várható Lezajlott a több éve futó projekt hivatalos, szalagátvágással egybekötött műszaki átadás-átvétele
|
Idén is gazdára talál az udvari főszakács cím Szeptember 14-ig jelentkezhetnek a csapatok a Gödöllői Királyi Kastély vadhús-étel főzőversenyére
| Gémesi: országépítés helyett folyamatos ország-átépítés folyik Vass Károlyné átvette a díszpolgári címet, ezzel ő lett a Gödöllő legrangosabb elismerésében részesültek rangidőse
|
Biztonságosabb lesz az elválasztósáv az M3-as sztráda gödöllői szakaszán is Elkezdődtek az európai uniós támogatással megvalósuló munkálatok, amik november végéig tartanak. Forgalomkorlátozásra elehet számítani
| Kötelező a parlagfű-mentesítés! Ötmilliós bírság is kiszabható Augusztus közepén légi felderítéssel is ellenőriznek a hatóságok. Gödöllői területek fölé is szállnak a helikopterek
|
Gödöllői létesítmények felülnézetből H. Szabó Sándor madártávlatból kapta lencsevégre teleülésünk több objektumát. Nézze meg, hogy miket!
| Megszívlelendő tanácsok kánikula idejére Ha helyesek a meteorológiai jóslatok, jövő vasárnapig nem lesz kevesebb 30 Celsius foknál Gödöllőn
|
Babi néni 93 évesen lett Gödöllő díszpolgára Egészségi állapota miatt a lakásán is átveheti a város legrangosabb kitüntetését az egykori pedagógus, nyugdíjasklub-vezető
| Hova menekülhetünk Gödöllőn a hőség elől? Vannak légkondicionálóval felszerelt helyiségek, amiket a nyitvatartási idő alatt bárki igénybe vehet a kánikula idején
|
Új üzemeltetője lesz ősztől a gödöllői Királyi várónak Nagyobb látogatottságot remélnek a Művészetek Háza szakmai hozzáértésétől. Négy hónapra 5,5 millióból gazdálkodhatnak
| Lemondásra szólították fel Gémesi Györgyöt Tíz gödöllői állampolgár nyílt levélben fogalmazta meg, hogy miért kellene távoznia a társulás elnöki székéből
|
Másképp gondolkodnánk, ha jönne az egymilliárdos „csokipénz” Elfogadták a gödöllői önkormányzat ciklusprogramját. Nem kizárt, hogy jövőre új adót vetnek ki a városban
| Fejlesztési támogatásra pályáznak a gödöllői városatyák Sikeres kandidálás esetén megújulhat a „kis SZTK” épülete, és a Sió utcai zárt csapadékcsatorna
|
Páratlan levélkincseket őrzött a gödöllői kastély padlása Június végéig láthatók a különleges, Sisi és Ferenczy Ida kapcsolattartását idéző relikviák a műemlék-együttes Mária Valéria-szobájában
| Európa legjobbja lett Zebegnyei István és Zara nevű kutyája A gödöllői versenyző a két évvel ezelőtti ezüstérem után állhatott fel a dobogó felső fokára. Utazhat az USA-ba, a világbajnoki döntőre
|
Városmarketing gyémánt védjegyes lett Gödöllő a nem-marketing teljesítmények kategóriában Kis Balázs főtéri szobrának története alapján járt az elismerés az önkormányzatnak a szakmai szövetségtől
| Filmsorozat a gödöllői farkasemberről Horkai Zoltán állatkoordinátor tevékenységét a Discovery Channel tévécsatorna mutatja be június közepétől
|
Igazoló matricát kapnak és hatósági áron fuvaroznak a gödöllői taxisok Cél a városban lévő drosztokat engedély nélkül használók azonnali kiszűrése. Júliustól lép életbe az új rendelet
| Hathavi jutalommal távozik a Kalória igazgatója Differenciáltan juttattak különpénzt az ügyvezetőknek a gödöllői önkormányzat tagjai: összesen bruttó 6,7 millió forintot
|
Gémesi György: Mintha a falnak beszélnénk! Kezdeményezték a szemétszállítási szolgáltatás ÁFA-kulcsának csökkentését, a különbség a társaságnál maradna
| Zöld Híd: a tagönkormányzatokkal pótoltatnák a 600 milliós tőkevesztést Ezt a menekülési lehetőséget javasolja a gödöllői székhelyű társulás elnöksége az átalakítás vagy felszámolás elkerülése érdekében
|
Ámulatba ejtette a gödöllői Fricska a brit tehetségkutató zsűrijét Négy igent kapta a Guinness-rekorder táncosok, amivel továbbjutottak a következő fordulóba. Videó
| Városházi villámdöntések Megszűnik a szakácsképzés a Montágh iskolában, 121 gödöllői gyermek után kaphat nyári étkeztetési támogatást az önkormányzat
|
Harcoló erők am M3-ason A nem kivételes jelenséget megörökítő kép a sztráda Gödöllő és Mogyoród közötti szakaszán készült
| Emelné a szemétszállítási díjakat Gémesi Gödöllő polgármestere az ATV adásában javasolta ezt a megoldást a Zöld Híd Régió Kft. csőd közeli helyzetének felszámolására
|
Korrupcióellenes tüntetés a gödöllői Városháza előtt Élesen bírálták a kormányzati intézkedéseket és a napjaink közéletének tisztaságát erőteljesen befolyásoló negatív jelenségeket
| Inkasszózzák a Zöld Híd Régió Kft. számláit Egyesek szerint akár csődbe is juthat a gödöllői székhelyű társaság. Mi lesz több százezer embert érintő szemétszállítással?
|
Városrészi társaságoknak is jutott közpénz-támogatás A gödöllői civilpénzek közel hatodát a nyugdíjasok kapták. Öt szervezetnek 20 ezer forinttal kell megelégednie
| Családban marad a Kalória Kft. vezetése Hatolkai Szaniszlót fia, Máté váltja júniustól a gödöllői közétkeztetési társaság ügyvezető igazgatói székében
|
|