Fellépők jelentkezését várják a II. Gödöllői Utcazene Fesztivál szervezői
Július 6-án, szombaton a város több pontján második alkalommal rendezik meg a Gödöllői Utcazene Fesztivált a VitrinBeat zenekar szervezésében. Az ötletgazdák május 29-ig (szerda) várják a fellépni kívánó zenekarok és zenészek jelentkezését.
Jelentkezhet zenélni tudó és produkcióját utcazenélés keretein belül előadni hajlandó egyén, vagy csapat, az alábbi feltételek szerint: • az előadás módja törekszik az akusztikus, elektroakusztikus hangzásra, • használhat zenei alapot, saját erősítést, • előadásában a zenei produkciókat saját feldolgozásban adja elő, • megfelelő stílusú zenei produkciót (közízlést nem sértő) ad elő.
Fontos tudnivaló, hogy a rendezvény több helyszínen zajlik egyszerre, a résztvevők párhuzamosan adják elő műsorukat beosztás szerint, délelőtt és délután. A műsorra rendelkezésre álló idő 1 óra, ami tartalmazza a fizikai- és a hangbeállást. A hangerőt úgy kell megválasztani, hogy ne zavarja a többi zajló produkciót. Ezt a szervezők – akik biztosítják a helyszínt, az áramvétel lehetőséget, ásványvizet, illetve egy darab 3x3 méteres sátrat (eső esetén takarófóliát) – folyamatosan ellenőrizni fogják. Ha már a rendezvény előtti napon (július 5.) egyértelműen előrejelezhető a rossz időjárás, akkor az esemény elmarad.
Az érdeklődők vagy az ide kattintva elérhető felületen, vagy ezen az email-címen adhatják le jelentkezésüket. A rendezvénnyel kapcsolatosan bővebb információ a 06-70/387-1503-as (Kósa István), valamint a 06-20/339-8534-es (Szabó Lajos) telefonszámon kérhető.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|