FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Kiemelkedő a gödöllői oktatás minősége 2025-04-10 14:27:31 A szülők számára kiemelten fontos, hogy gyermekeik a lehető legjobb képzésben részesüljenek, amely biztos alapokat ad a továbbtanuláshoz
Szoboszlai Dominik – A magyar játékos karrierje és sikerei 2025-02-28 10:03:58 Szoboszlai Dominik karrierje a Lieferingtől a Liverpoolig vezetett, így ma már a Premier League egyik legjobb játékosa. Ismerd meg fejlődését és sikereit!