Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Lengyel Szilvia 8. az LMP országos listáján 2014-01-26 17:12:56 A Gödöllőn élő parlamenti képviselő a harmadik legjobb pozíciót kapta a párt színeiben a választáson induló hölgyek közül
Jókora gödöllői bravúr Izraelben! 2013-12-12 21:14:15 Minden kétkedőre rácáfoltak városunk röplabdás lányai, akik bizakodva várhatják a december 18-i visszavágót
Magyar Kupa elődöntősök a gödöllői röplabdás lányok 2013-11-15 20:05:25 A legjobb négy közé jutásról határozó szombathelyi visszavágón sem borult a papírforma. Zsinórban hetedszer érdekelt a végjátékban a TEVA-hatos
Taroltak a Gödöllői EAC 15 éves atlétalányai 2013-09-25 19:47:35 Az egyéni toppozíciók elnyerése mellett, csapatban is magabiztosan lett országos serdülőbajnok a Kovács, Renner, Szemjanyinov ötpróba-trió
A valaha volt legjobb… 2013-08-21 14:57:38 Több mint hat évtized eredményességi csúcsát állították fel a Gödöllői EAC atlétái az idei országos bajnokságon. Értékelő beszélgetés Benkő Ákos mesteredzővel
Elfogyott a magyar kardvirtus a románok ellen 2013-08-10 15:48:31 Világbajnoki 7. lett a gödöllői Gémesi Csanádot és Gáll Csabát is soraiban tudó válogatott a budapesti Syma-csarnokban
Benkó Réka első fordulós búcsúja 2013-08-09 15:20:00 A gödöllői kardvívó három tussal maradt alul argentin riválisával szemben, és nem jutott be a legjobb 32 közé a világbajnokság egyéni versengésében
Gödöllői program egy európai versenyben 2013-07-23 09:18:16 Szavazatával Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy a városunkban működő klíma-klub ott legyen a legjobb tízben
Szűk egy másodperccel maradtak le a vb-döntőről 2013-07-13 12:38:15 A Gödöllői EAC ifjúsági korú sprinterét, Répási Petrát is soraiban tudó magyar svédváltó a második legjobb európai stafétaként zárt Donyeckben
Benkó Réka Európa-bajnoki kilencedik 2013-06-17 17:31:28 Egy tus választotta el a Gödöllői EAC kardozóját a legjobb nyolc közé jutástól a zágrábi kontinensviadal női kard egyéni versenyében
Kirakta a kupából a listavezetőt a Gödöllői SK 2013-04-24 19:44:50 Kiglics büntetőjével, Sipeki Attila bravúros védéseivel járult hozzá, hogy városunk tizenegye legyőzze a veresieket, és a legjobb nyolc közé jusson
Díjeső zúdult a gödöllői sportolókra 2013-02-15 18:21:22 Először adtak jutalmat veterán kategóriában. Deák Nagy Marci verhetetlen. Ádám István érdemelte ki a Gödöllő sportjáért elismerő címet