A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Március utolsó szombatján véget ért a Duna TV programjában a Dal 2025 című zenei műsor. A válogatókból és az elődöntőkből a fináléba jutott nyolc produkció szimfonikus változatban mutatkozott be, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Balassa Krisztián vezényelte. A versengés fődíja klip- és lemezkészítési lehetőség a közmédia felajánlásával. A győztes dal előadója mellett a másik hét fellépő is részesül a zenei karrierje építésére fordítható nyereményben.
A március 8-i válogató után, a március 22-i elődöntőben is elvarázsolta a zsűrit és a közönséget a – Pribojszki Mátyás által felkészített – gödöllői Asphalt Horsemen zenésztársuk, a 2023-ban elhunyt Matyasovszki Géza gitáros emlékére írt, a legmagasabb összpontszámmal a fináléba jutott szerzeménye, amit jazz műfajban adtak elő, így a Mesél a szél március 29-én újra bizonyíthatott.
A szabályok értelmében a döntőben a Gubik Petra, Szandi, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi alkotta zsűri a nyolc dal elhangzása után pontozta a produkciókat 10, 8, 6, illetve 4 ponttal, az összesítés alapján kialakult a legjobb négy versenydal mezőnye. A négy legtöbb pontot szerzett dal közül a nézők SMS-ben küldött szavazatokkal választották ki a győztest.
A vetélkedésben esélyesként vett részt a Lőrincz Károly (ének, gitár), Bencsik István (dob, vokál), Megyesi Balázs (basszus- és akusztikus gitár), Paseczki Roland (gitár) alkotta, 15 éves múltra visszatekintő gödöllői zenei formáció, amely két vokalista hölggyel, Garda Zsuzsával és Varga Lillával, valamint Török Bálint csellistával lépett színpadra.
A zsűripontozás során az Asphalt Horsemen 26 pontot kapott (Ferenczi György 10, Szandi és Németh Alajos 8-8 egységet adott), amivel a 2. helyen várta a közönségszavazást. A nézők voksainak összesítése után kiderült, hogy a verseny győztese a Gypo Circus X Szirota Jennifer a Szél úgy beszél… című dala lett.