Szoboszlai Dominik – A magyar játékos karrierje és sikerei
Szoboszlai Dominik: A Lieferingtől a Liverpoolig
 Szoboszlai Dominik nevét ma már szinte mindenki ismeri. Hazánk középpályása különös tehetséggel és kitartással jutott el a világ egyik legnagyobb klubjához, a Liverpoolhoz. Ahogy azt tudni lehetett, az út nem igazán volt könnyű, ezért a magyar labdarúgás egyik legígéretesebb játékosának éveken át kemény munkával kellett bizonyítania, hogy igenis van helye az elitben.
A magyar foci legnagyobb tehetsége - De ki ő? Szoboszlai 2000. október 25-én született Székesfehérváron, aki már fiatal kora óta focizott. Édesapja, Szoboszlai Zsolt egykor maga is labdarúgó volt, és hatalmas szerepe volt Dominik fejlődésében. A Főnix Gold FC-ben kezdte pályafutását, ahol hamar kitűnt a precíz passzaival, ráadásul már fiatalon is remekül olvasta a játékot.
Tehetsége miatt hamar felkeltette a külföldi klubok figyelmét, és 2016-ban az osztrák Red Bull Salzburg akadémiájára került. Itt lehetősége nyílt arra, hogy nemzetközi szinten fejlődjön, és hamarosan az egyik legígéretesebb középpályássá vált. A játékosnak már fiatalon is meghatározó egyénisége volt, ami később a legnagyobb klubokban is megmutatkozott.
Az tehát, hogy a társai miként viszonyulnak hozzá, jól mutatják Szoboszlai Dominik helyét a legjobb csapatokban és magát a személyiségét is.
A Liverpool csapatkapitánya, a holland Virgil van Dijk például csak ennyit mondott az edzés végén Szoboszlainak, miközben egy érmet tett a játékos nyakába az eddigi teljesítményeiért: „Dom, itt az érmed, tesó.”
Mindemellett, Szoboszlai nemcsak a foci rajongói között, hanem a sportfogadás világában is egyre nagyobb figyelmet kap. A hazai középpályás teljesítménye rendszeresen szerepel a legjobb sportfogadó oldalak kínálatában, a MightyTips által ismertetett top sportfogadási oldalakon, így szinte mindig lehet rá fogadni. Magas teljesítménye különösen vonzóvá teszi a góljaira való fogadást. A statisztikái alapján az ilyen fogadások nemcsak érdekessé, hanem indokolttá is válnak azok számára, akik követik a játékát.
Szoboszlai Dominik statisztikák alapján a Liverpoolban eddig 24 Premier League-mérkőzésen lépett pályára, 29 lövéséből 16 találta el a kaput, ami 55.17%-os pontosságot jelent. Emellett, Szoboszlai Dominik fizetése is jól mutatja a teljesítményét, tekintve, hogy a fizetése heti 120.000 fontra tehető.
 Hogy jutott el Szoboszlai Dominik az FC Liefering-től a Liverpoolig? Szoboszlai karrierje elég dinamikusnak mondható, hiszen már fiatalon is bizonyította, hogy ő egy igazán különleges tehetség.
• Az első profi tapasztalatok az FC Liefering csapatában A Red Bull Salzburg saját tartalékcsapata, az FC Liefering volt Szoboszlai első profi klubja. A klub célja az volt, hogy a fiatal tehetségeket felkészítse a Salzburg első csapatára, és Dominik kiválóan teljesített ebben a közegben, 2017-ben debütált is, és ekkor még csak 16 éves volt. 42 mérkőzésen 16 gólt szerzett és 11 gólpasszt adott, ami kiemelkedő teljesítmény egy fiatal középpályástól.
• Red Bull Salzburg Szoboszlai egy kis idő után, 2018-ban a Red Bull Salzburg első csapatának játékosa lett. Az osztrák Bundesliga egyik legjobb középpályásaként tartották számon, és tehetségére nemzetközi szinten is felfigyeltek. A Bajnokok Ligájában olyan csapatok ellen játszott, mint a Napoli, a Liverpool és az Atlético Madrid.
• RB Leipzig és a Bundesliga 2021 januárjában Szoboszlai 20 millió euróért a német RB Leipzighez igazolt, ezzel ő lett a legdrágább magyar játékos. Sérülések miatt több hónapot ki kellett hagynia, viszont 2022-ben és 2023-ban is megnyerte a Német Kupát (DFB Pokal) a Leipzig színeiben, és ő lett a csapatkapitány helyettese.
• Liverpool - A Premier League csapatában 2023 nyarán Szoboszlai Dominik Liverpool rekord igazolásként, 70 millió euróért csatlakozott a klubhoz, és ezzel ő lett minden idők legdrágább magyar játékosa. Jürgen Klopp edző nagyra értékelte a magyar középpályás tehetségét, gyorsaságát és a munkamorálját is dicsérte. Szoboszlai Dominik tehát 2023. augusztus 13-án debütált a Premier League-ben, és már az első mérkőzésein bizonyította, hogy bárhol képes teljesíteni, még a világ egyik legerősebb bajnokságában is.
Egy érdekesség Szoboszlai Dominik volt az első magyar játékos, aki gólt szerzett a Premier League-ben a Liverpool színeiben. 2023. szeptember 27-én, az EFL-kupában a Leicester City ellen talált be, majd néhány nappal később a Premier League-ben is megszerezte első bajnoki gólját.
Dominik Szoboszlai a Liverpool FC hivatalos oldalán nyilatkozott Arne Slot vezetőedzőről: „Slot sokat változtatott a játékomon, és szerintem sokat fejlődtem alatta, mert olyan pontra összpontosított, amire sosem gondoltam, hogy javítani kellene. Még mindig van hova fejlődnöm, és minden nap dolgozom rajta.”
Az egyik legjobb hazai játékosunk A középpályás nemcsak klubszinten, hanem a magyar válogatottban is fontos szerepet tölt be. 2019-ben kiválóan teljesített a felnőtt válogatottban, és azóta a csapat egyik legfontosabb játékosa lett. Egyik legemlékezetesebb pillanata a 2020-as Európa-bajnoki pótselejtező volt, ahol az Izland elleni 2-1-es győzelemnél az utolsó percekben szerzett gólja juttatta ki Magyarországot az Eb-re. Ezután 2023-ban a magyar válogatott csapatkapitánya lett, ezzel ő lett az egyik legfiatalabb kapitány a hazai csapatunk történetében.
Összegzés Jól láthatjuk tehát, hogy Szoboszlai Dominik pályafutása a folyamatos fejlődésről és a kemény munkáról szól. A labdarúgás világa tele van tehetségekkel, viszont csak kevesen képesek hosszú távon jól teljesíteni. Szoboszlai még csak 24 éves, így a pályafutása csúcsévei még csak most kezdődnek. A Liverpoolban pedig rengeteg lehetősége lesz arra, hogy akár a Premier League legjobb középpályás játékosa legyen.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|