FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Elektromos autók: mit nyújtanak, mik a buktatók? 2025-11-18 18:32:01 A vásárlás előtt fontos tisztában lenni azzal, hogy mit kapunk a pénzünkért. Nézzük meg, mit kell mérlegelni, ha ilyen autó vásárlását fontolgatod!
Kő ablakpárkányok az időtálló otthonokért 2025-11-14 09:55:09 A megfelelően kiválasztott épülettartozék nemcsak esztétikai értékkel bír, hanem fontos védelmi funkciókat is betölt