Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Új adással jelentkezett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Ma Te mit eszel? című tudománynépszerűsítő sorozata. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Mecenatúra (MEC_24) programjának támogatásával létrejött széria legújabb, immár hatodik epizódjában az allergének nyomába erednek a szakértők. A MATE filmsorozata közérthetően, tudományosan megalapozott információkkal segíti a fogyasztókat az egészségtudatos életmód és táplálkozás kialakításában.
A legújabb műsorban elmagyarázzák a különbséget táplálékintolerancia és az allergia között, mindemellett felhívják a figyelmet az allergének okozta – esetenként egészen súlyos – tünetekre. Élelmiszer-allergiáról akkor beszélünk, amikor az immunrendszer reagál bizonyos élelmiszerekre. Allergiás reakciókat már kis mennyiségben is kiválthat egy-egy élelmiszer-összetevő, ha arra érzékeny valaki. A tünetek lehetnek enyhék, például, viszketéssel vagy kiütéssel járnak, de lehetnek súlyosak is, például, hányinger, hányás, hasmenés, fejfájás, esetenként anafilaxiás sokk is felléphet.
Az Európai Unióban 14 élelmiszer-összetevőt határoztak meg, amik allergénforrások. Ezeket kötelező az élelmiszerek csomagolásán jelölni, üzletekben, vendéglátóhelyeken jól látható helyen elhelyezni. Ezek azok ugyanis, amik az emberek túlnyomó többségénél az allergiás tünetek kiváltásáért felelnek. A szakértők beszélnek a keresztallergénekről is, például, a pollenek és gyümölcsök kapcsolódásairól is. Az allergia kezelésének elsődleges módja az immunválaszt kiváltó élelmiszerek elkerülése.
A sorozat célja az, hogy párbeszédet indítson. A közösségi médiafelületeken a nézők kérdéseket tehetnek fel, szavazhatnak témákról, kommentelhetik a látottakat. A szervezők egyetemi versenyeket és workshopokat is terveznek, ahol az érdeklődők találkozhatnak a kutatókkal, és saját élményeiken keresztül kerülhetnek közelebb a tudományhoz. Ezzel a sorozat nemcsak információforrás, hanem közösségi élmény és tudományos párbeszéd platformja is lesz.
A projekt szakmai vezetője dr. Kocsis Tamás, az NKFIH Tudományos Mecenatúra pályázat nyertes kutatója, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének egyetemi docense. Forrás: MATE Médiaközpont