Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A város sok tekintetben nem nagyon fejlődik 2026-05-21 18:38:09 Eltérő mértékű nyereséggel zárták a tavalyi évet a gödöllői közcégek. A VÜSZI ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy több fejlesztésre lenne szükség
A véroxigénszint jelentősége a babáknál 2025-08-13 11:31:49 Az iHealth és Viatom készülékek most már Bluetooth kapcsolattal is elérhetők, ami széles körű perspektívát nyújt az adatok felhasználására
Munkák a vendéglátásban Nyíregyházán 2024-10-27 10:03:28 Azokra az álláshirdetésekre jelentkezik sok potenciális jelölt, amikben a feladatok felsorolása pontos, és az elvárások reálisak
Mik a profi késélezés ismérvei? 2024-02-13 10:13:35 A leggyakoribb vágóeszköz él nélkül nem sokat ér, te sem sokra mennél vele a konyhai feladatok elvégzése során
Hol találhatók információk a cégekről? 2022-08-15 17:31:46 Könnyebb megbízható partnerekkel szerződést kötni, illetve figyelni a konkurenciát. Az adatok ingyenesen, regisztráció nélkül is megtudhatók
Jó kezekben van Gödöllőn a helyi iparűzési adó? 2022-06-24 17:49:06 Az Állami Számvevőszék ellenőrzése nyolc pontban marasztalta el a helyi polgármesteri hivatal ez irányú, 2018 és 2020 közötti ténykedését
Vécsey László: Vért izzadtak, hogy fogást találjanak rajtam! 2022-04-14 11:01:18 A negyedszer megválasztott parlamenti képviselő úgy véli, ha Gödöllőn a mákony nem hatolt volna ilyen mélyre, a 2010-es abszolút többségnél is erősebb lehetett volna a győzelme