Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Hol a leghosszabb a betegvárakozási idő? 2016-05-21 09:30:44 Felmérés készült a Gödöllőt is magában foglaló Pest megyében arról, mikor lehet bejutni az orvoshoz a járóbeteg szakellátásban
Agrármutyi gyanúja merült fel Gödöllőn 2013-06-24 11:34:51 Informátorunk szerint egy, az MGI vezetőinek családtagjaihoz is köthető kft-be szerveztek ki ingatlan-üzemeltetési feladatokat. Az intézet főigazgatója cáfol, a miniszter célvizsgálatot rendelt el
Rács mögé került a betörő banda 2013-06-13 11:56:53 Hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a TEK-esek segítségével lekapcsolt kvartett tagjait, akik ellen a Gödöllői Rendőrkapitányságon indult eljárás
Létszámfölényben vannak a nők Gödöllőn 2013-03-28 15:04:20 Tíz év alatt alig másfélezer fővel nőtt városunk lakónépessége, a németeké a legnagyobb kisebbség, a legtöbben 100 négyzetméter feletti kecóban élnek
Haszonszedési jogot kapott a sport közalapítvány 2013-03-23 11:38:01 A szervezet adja bérbe az államosított iskolák tornatermeit Gödöllőn, a kiadásokkal csökkentett bevételt helyi sportcélú projektekre költik
Bűnösnek nevezhető övezet a gödöllői 2012-07-09 10:15:22 Az adatok szerint városunk és környéke a kelleténél vonzóbb terep a törvényszegők számára
Üzleti titkok a szállodacégnél 2012-04-17 13:03:29 A G-Magistratus Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: az önkormányzati társaságnak nem érdeke a napi működés publikálása