Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
A 2013. évre tervezett fő feladatok összességében teljesültek – ezzel a mondattal kezdődik Pintér Mihály tűzoltó alezredesnek, a Gödöllő Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetőjének írásos beszámolója az elmúlt esztendőről. A dokumentumban foglaltakat március 13-án a gödöllői képviselőtestület tagjai is megismerhették, majd vita nélkül elfogadták.
A Szabadság út 28. szám alatt található, felújításra szoruló épületben állomásozó egység működési területéhez összesen 27 település tartozik. A katasztrófavédelmi tevékenységet is végző tűzoltók tavaly 396 darab, beavatkozást igénylő eseménnyel szembesültek: a tűzesetek száma 329, a műszaki mentéseké 218 volt. Téves jelzést 95 esetben kaptak, míg szándékosan megtévesztő jelzés 7 alkalommal fordult elő. A kivonulások száma csökkenő tendenciát mutatott.
2013-ban egy fő hunyt el és 12 személy sérült meg tűzesetben az illetékességi területen. A műszaki mentés során 6 halálos áldozattal és 64 sérülttel volt dolguk a tűzoltóknak. Az elmúlt évben Gödöllőn 85 tűzesethez kellett kivonulniuk, a műszaki mentések száma pedig 80 volt városunkban. Egy évvel korábban ugyanezek az adatok 110, illetve 101esetről tanúskodtak.