Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Jóváhagyták a gödöllői szakmai díjasok névsorát 2026-06-12 10:40:55 A három elismerő címben a képviselőtestület döntése alapján összesen hét személy és egy közösség részesül ebben az esztendőben
A város sok tekintetben nem nagyon fejlődik 2026-05-21 18:38:09 Eltérő mértékű nyereséggel zárták a tavalyi évet a gödöllői közcégek. A VÜSZI ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy több fejlesztésre lenne szükség
Jöttek-mentek a gödöllői közpénz-milliárdok… 2026-05-21 09:34:28 Az elmúlt évben csökkent az iparűzési adóbevétel, meghaladta az 1,3 milliárd forintot a szolidaritási hozzájárulás összege
Nem engednek a „hatvanból” a Röges utca lakói 2025-10-31 18:46:00 Határozott felszólítást kaptak a gödöllői képviselőtestület tagjai, hogy az egészségtelen, káros környezeti hatásokat késedelem nélkül szüntessék meg!
Felélt gödöllői közpénz-milliárdok 2025-05-23 14:33:49 A képviselőtestület tagjai 11 igen szavazattal, valamint 3 tartózkodással fogadták el a 2024-es városi költségvetés zárszámadását
Nyár végéig megújulhat a gödöllői mozi 2025-01-23 09:03:41 A képviselőtestület tagjai hozzájárultak az 5 év múlva lejáró bérleti szerződés további 5 éves, azaz: 2035. március 31-ig történő meghosszabbításához