Így biztosítaná a megélhetést a Jobbik A turizmus fejlesztését és a kisvállalkozások helyzetbe hozását emelte ki gödöllői sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia
| Elindult a kampány! Ajánlásunkkal több jelöltnek is esélyt adhatunk Február 17-től a gödöllői központú körzet egyéni mandátumáért harcba szállók is gyűjtik az aláírásokat
|
Buda László a 4K színeiben indul a gödöllői választókerületben Koptatta a Török Ignác Gimnázium padjait, járt a helyi egyetemre, elnökölt a röplabdásoknál
| Sándor Istvánt indítja a KTI a gödöllői választókörzetben A 27 éves jelölt szerint a Szili Katalin fémjelzete politikai szervezet programja alkalmas a hely- és környékbeliek érdekeinek képviseletére
|
Felismeri, hol van? Izgalmas játékra hív a gödöllői Civil Közösségi Ház, ahol február végéig látható a Duflex Fotográfiai Stúdió szecessziós kiállítása
| Nőtt a vonzereje az agráriumnak a fiatalok körében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy újszerű baromfitartási technológiát is megtekintett gödöllői látogatása során
|
Monumentális festmény érkezett a gödöllői kastélyba Zichy Mihály alkotását február 21-étől láthatja a nagyközönség a Habsburg-galéria bevezető termében
| Legyünk élelmesebbek: merjünk lopni! Hírportálunk megmondója, Laca szerint nem szégyen, mi több, bocsánatos bűn, ha értelmes dolgokat lesünk el Gödöllő „testvéreitől”
|
Harrach Péter: kívánok magunknak hetenként egy-egy Simon-ügyet A KDNP frakcióvezetője nem mondta ki a másik oldal csúcson lévő fiújának nevét a gödöllői rezsifórumon
| Fellépés a GYED-extra védelmében A családok nem lehetnek nyugodtak a Gyurcsány-koalíció miatt, hangsúlyozta gödöllői sajtótájékoztatóján Vécsey László
|
Esküvő kiállítás Gödöllőn, az Erzsébet-hotelben Február 8-án, szombaton ötödik alkalommal kínálnak ötleteket a házasságkötés előtt állóknak
| Rezsifórum Gödöllőn, Harrach Péterrel A február 5-i rendezvény helyszínén lehetőség lesz jelentkezni a kormányfő által kezdeményezett Magyar Csapatba
|
Az Invitel idén is díjazza az innovációt A Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság közzétette a 2014. évi InnoMax és InnoApps díjak kiírását
| Februártól ismét nyitva a gödöllői Királyi váró A következő hónap első hétvégéjén ingyenesen térhetnek be az érdeklődők a vasútállomáson található épületbe
|
Lengyel Szilvia 8. az LMP országos listáján A Gödöllőn élő parlamenti képviselő a harmadik legjobb pozíciót kapta a párt színeiben a választáson induló hölgyek közül
| Talamba: ütős másfél évtized Hét éve váltott otthont a zenei formáció, amely négy nagykoncerttel ünnepli jubileumát Gödöllőn
|
Hogyan írjunk prózát? Négy részből álló előadás-sorozatot indít az IRKA februárban, a gödöllői könyvtárban
| Ha már fészbutul a világ, ránk a kultúra vigyáz… Meglepetés-műsorral zárult rendezvényen adták át a Gödöllő Kultúrájáért díjat Liskáné Fóthy Zsuzsannának és Danis Jánosnak
|
Mennyit ér az ingatlanom Gödöllőn? Kalkulátor segítségével becslési alapot kaphatunk az eladni szánt lakás vagy ház beárazásához
| Nyílt Nap a Zöld Út Nyelvvizsgaközpontban Ajándékokkal és nyereményekkel is várják az érdeklődőket a január 24-i, gödöllői rendezvényen
|
Könyvtároshoz és fotóművészhez kerül a Gödöllő Kultúrájáért díj Liskáné Fóthy Zsuzsanna és Danis János január 19-én veheti át az új esztendő első városi kitüntetését
| Kiadványok a múzeumi irodában A gödöllői közgyűjtemény időszaki, február 28-ig tartó zárva tartása csak a kiállításokat érinti
|
A gödöllői egyetem is jelen lesz az Educatio 2014 kiállításon A SZIE munkatársai a Papp László Sportaréna F414 jelű standján népszerűsítik a képzéseket. Nyereményeket is kínál a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont
| Sajttorta -verseny alkotni szerető gyerekeknek Január 31-ig lehet jelentkezni a Gödöllői Királyi Kastély és herceg Egérváry Elemér felhívására
|
Gaál Istvánt indítják a Szocdemek a gödöllői választókörzetben Kábítószer kereső kutyás rendőrként világbajnokságra járt a 42 éves jelölt, akinek lánya városunkban kézilabdázott
| Gödöllőn összpontosul a nemzeti agrárkutatás Egy évre Jenes Barnabás lett a januártól működő, nemzetközi szinten is jelentős méretű intézmény főigazgatója
|
Elhatároztam, megfogom a Feri grabancát 2013 Gödöllőn sem múlt el nyomtalanul. Öröm és bánat akadt egyaránt. András és a volt kormányfő történetével búcsúztatjuk az óévet
| Megtilthatjuk a személyre szóló kampányolást Januárban postázzák azokat a nyomtatványokat, amiken a választók korlátozhatják személyes adataik kiadását
|
Legyél Erzsébet királyné vendége a gödöllői kastélyban! A történelmi közeg vidám felfedezése, rejtvényfejtés és tánctanulás is szerepel a december 27-i programban
| Két hónapig zárva lesz a gödöllői múzeum A vasútállomáson található Királyi váró december 23-a és január vége között nem látogatható
|
|