Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Párosban még él a remény 2013-05-16 17:12:30 Nyolcaddöntős a párizsi asztalitenisz világbajnokságon a Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős, japán duóval meccselnek
Fellebbezés helyett óvtak a gödöllői futsalosok 2013-04-04 10:28:33 Szegényebb lett három ponttal a csapat, de a klubvezetésnek elege lett abból, hogy a szövetségben senkit nem érdekelnek az objektív bizonyítékok
Felhívás: Gödöllői irodalmi díj 2013 2013-03-19 17:32:36 Május 5-ig két kategóriában várnak korábban még nem publikált, jeligés műveket a 200 ezer forint összdíjazású pályázatra
Egészséges helyi élelmiszer kerüljön az asztalra 2012-11-29 12:42:31 November 30-ától két kereskedelmi egységet és egy menzaétkeztetési műhelyt is működtet Gödöllőn a Gödölye Szociális Szövetkezet
Eb-re utazik városunk díszpolgára 2012-10-11 17:47:51 Tóth Krisztina egyéniben és – Póta Georginával az oldalán – párosban is rajthoz áll a dániai kontinensviadalon