| Tiltakozik büntetése ellen Ángyán József Alkotmányossági aggályokra is hivatkozik a Fidesz frakcióigazgatójának írt levelében a Gödöllőn élő professzor
| Negyedmillió forintos büntetést róttak ki Ángyán Józsefre A Gödöllőn élő szakpolitikus azzal tett rossz fát a tűzre, hogy leszavazta a földtörvénnyel összefüggő alkotmánymódosítást
|
Zavaró berepülések hátráltatják a jövő évi költségvetés tervezésétUszkve tizedére akarják csökkenteni az Erzsébet királyné Szálloda bérletidíj-fizetési kötelezettségét, nehogy a cég kinullázza a saját tőkéjét
| Urbanics Gábor lett a gödöllői járási kormányhivatal vezetője Az Országgyűlés Hivatalának főosztályvezető-helyettesi székéből érkezik a 41 éves jogász
|
| A vezetőknek egyhavi, a melósoknak kétheti jutalom jár A gödöllői csúcsgórék közül Gémesi kapja a legtöbbet, a dolgozók különpénzéhez közel 49 millió forintot csoportosítottak át a város költségvetésében
| Pontokba szedték, mit kíván a magyar hallgatóA tüntetőknél maradt a kiáltvány, akik annak tudatában mentek a gödöllői főtérre, hogy nem lesz, akinek átadják
|
| Kövér László: kormányzati felelősség felsőoktatási vita indulatmentes tisztázása Bizakodó a házelnök, mert ahol nehezebb az élet, ott sem temették a fejüket az emberek a térdeik közé
| Gödöllőn is tiltakoznak az egyetemi hallgatókDecember 12-én a B-kollégium előtt gyűlnek össze, hogy elérjék: ne nélkülük döntsenek a jövőjükről!
|
| Megyei díjat kapott Gödöllő a városközpont megújításáért Tizenöt kategóriában osztottak elismerő címeket, településünknek egy jutott
| Búcsúülésre készülnek a Városházán Zárt ajtók mögött ítélik oda a Gödöllő Kultúrájáért díjat
|
Éveket kell még várni arra, hogy felszámolják a konténer-várót a vasútállomásonEngedélyezési terve már van az új utasforgalmi épületnek, de anyagi forrásra csak 2014-től lehet számítani
| Új tankerületi igazgatója lesz a gödöllői járásnak Úgy tudjuk, Bohus Mihály anyagi okok miatt lépett vissza a feladat teljesítésétől
|
Másodszor hosszabbították meg az ügyészségi nyomozást az Erzsébet-szálloda ügyébenFebruár 8-án jár le a hanyag kezelés vétségének gyanúja miatt indult eljárással kapcsolatos kutakodás újabb határideje
| Balog Zoltán elnézést kért a Gödöllőn mondottakért A tárca vezetője a minisztérium honlapján azt írta: izgalmában fogalmazott szerencsétlenül
|
| Beszólt a szakminiszter a tanároknak Balog Zoltán szerint a sztrájkkészültségben lévő pedagógusok alig várják, hogy ne kelljen tanítani
| Nosztalgiázó köszöntőbeszéd a „mindenestől”Kecskés József és csapata alapozta meg a több mint 30 éve átadott művelődési központ filozófiáját és szellemiségét
|
| Szépségdíjas lett városunk főtere A Virágos Magyarországért Mozgalom szervezői és a Magyar Turizmus Zrt. illetékesei ítélték oda az elismerést
| Szijjártó Péter: Gémesi György irányvonala rosszat tenne az országnakKét év múlva a Fidesz mindenkinek elmondja, szerintük miként működik jól a rendszer
|
Világrekord-kísérlet a decemberi Talamba-koncertenMásodpercenként 13-15 ütést mérne hangszerére Zombor Levente, az együttes frontembere
| Maratoni hosszúságúra nyúlik a nyomozás a szórólap-ügybenJanuár elején kiderülhet, ki készítette a Gémesi György nemi identitását firtató propaganda-anyagot
|
| Uszoda-ügy: polgármesteri pontosítás Gémesi György egy másik terület beépíthetőségét kifogásolta, az újjal meg az a baja, hogy lakóövezetben van
| Ötvenhat üzenete 56 év távlatából: felelősség- és áldozatvállalásMeghitt, békés emlékezés a kopjafánál és a gödöllői hősök sírjánál
|
| Három irodájától meg kell válnia a városnak Gémesi György és Kovács Barnabás feketére festette a járási kormányhivatal jövőjét
| Végső búcsút vettek M. JudittólMintegy félezren kísérték utolsó útjára a Gödöllőről indult rablógyilkosság áldozatát
|
| Kiszemelték a gödöllői járási hivatal vezetőjét Nagy valószínűséggel Csepregi Tiborra bízzák a közigazgatási feladatellátás irányítását
| Sterilcentrum-avató Orbán ViktorralA miniszterelnök adta át TEVA legújabb gödöllői termelőegységét, ahol világszínvonalú készítményeket állítanak elő
|
| Megvariálták a Rézgombos-mélygarázs előszerződését Ha minden jól megy, áprilisban használható lesz a 74 férőhelyes föld alatti parkoló
| Ki más, mint a Volánbusz?Se híre, se hamva a polgármester által korábban hangoztatott elektromos buszoknak
|
Bálint Antónia fogathajtó diadalaElőször indult ilyen versenyen a csinos műsorvezető, de ez nem látszott a produkcióján
| TAO-százmilliók érkeztek Gödöllőre Nem mindenhol van látszata a városban a közpénz felhasználásának
|
|