Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A Gödöllői Hírek online szerkesztőségének munkatársai Ady Endre: Karácsonyi rege című költeménye első két versszakának – a Kormorán együttes előadásában hallható – megzenésített változatával kívánnak békés karácsonyt hírportálunk valamennyi olvasójának és együttműködő partnereinknek!
Sokféle véleményt hallani a karácsonyról. A magunk részéről azt tartjuk, a karácsonyban a valódi értéket a meghittség jelenti. Néhány napra jó megállni a mindennapi rohanásból és szeretteinkre összpontosítani. Más kérdés, hogy ez az év többi napján sem kellene, hogy másképp történjen. Akkor kevesebben éreznék, hogy magányosak vagy egyedül vannak.
Minap egy ismerősömmel elmélkedtünk a karácsonyról. Sokat tapasztalt ember lévén, érdekesen fogalmazott a szeretet ünnepével kapcsolatosan. Azt mondta: - Nézd, ha jól belegondolok, sok mindent elértem az életemben. Amit pénzért be lehet szerezni, minden szükséges dolgom megvan. Most már úgy vagyok vele, hogy inkább több embert szeretnék magam körül látni, mintsem újabb tárgyakat.