Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Elképesztő látványt nyújtott a kiégett autó 2019-05-09 10:20:15 A gödöllői hivatásos tűzoltók az M3-as autópályán, Mogyoród közelében lettek úrrá a jármű megsemmisülését okozó lángokon
Gödöllőre is kiterjed a tűzgyújtási tilalom 2019-02-26 10:35:15 Az elmúlt napok tavaszias időjárása tette indokolttá az intézkedés bevezetését Pest megyében is. A szabályszegők bírságolhatók
Hármas karambol a Rét utcában 2019-02-23 10:10:31 A gödöllői tűzoltóknak is adott munkát a baleset, amiben egy ember könnyebb sérüléseket szenvedett
Kéthektáros területen lángba borult a határ 2019-02-20 16:47:38 Száraz gaz és aljnövényzet, valamint az illegálisan lerakott hulladék égését ártalmatlanították a gödöllői tűzoltók Dányban
Pokoli tornyokat idéző gépkocsik 2019-02-17 10:24:08 A gödöllői tűzoltókat riasztották a mogyoródi helyszínre, akik két vízsugár segítségével ártalmatlanították a lángokat
Súlyos sérüléseket eredményezett az ütközés 2019-02-10 11:46:20 A gödöllői hivatásos tűzoltókat is riasztották a mogyoródi közlekedési baleset helyszínére, ahol a mentőknek is akadt tennivalójuk
Tanyavilágra emlékeztető gödöllői utak 2019-02-03 16:59:29 A felháborodott lakók szerint olyan sár van a fenyvesi területen, hogy a mentő- vagy tűzoltóautó sem tudna odajutni
Benézett a kerítéskapun a gépkocsi 2019-01-27 10:34:20 Egy ember könnyebb sérüléseket szenvedett a kistarcsai ütközésben, ahol a gödöllői tűzoltókra is hárult feladat
Tűz ütött ki a gödöllői hulladéklerakó telepen 2019-01-26 10:32:42 A helyszínre riasztott hivatásos tűzoltók három vízsugár segítségével lettek úrrá a helyzeten. Személyi sérülés nem történt
Roncsból kellett kimenteni a súlyos sérültet 2019-01-19 10:27:30 A gödöllői hivatásos tűzoltók váci kollégáikkal segédkeztek az Őrbottyán határában történt közlekedési balesetnél
Lángoló személyautók 2018-12-31 10:15:08 Az óév utolsó előtti napján két gépkocsi-tűzhöz riasztották a gödöllői hivatásos tűzoltókat. Személyi sérülés egyik esetnél sem történt
Pokollá vált a raktárépület 2018-12-23 18:24:19 A gödöllői tűzoltókat is riasztották a kistarcsai létesítményhez, ahol másodlagos feldolgozásra váró hulladék égett
Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán 2018-12-11 18:05:20 A szadai esethez riasztották a gödöllői hivatásos tűzoltókat, akik átvizsgálták az épületet és biztosították a helyszínt
Ütközés két sérülttel 2018-12-06 11:27:32 A gödöllői hivatásos tűzoltókra is hárult feladat a Valkó közelében történt balesetnél, ahol az egyik jármű az árokban kötött ki