Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Gyermekek szenvedtek szánkóbalesetet december 16-án, Gödöllő külterületén. Erről a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Csámpai Attila elmondta, a mentők kérték a katasztrófavédelem segítségét. A gyermekek olyan helyen voltak, ahol csak gyalogosan lehetett őket megközelíteni. Ráadásul, az egyik mentőautó is elakadt a hóban. A mentők tájékoztatása szerint a gyermekek mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek.
Csámpai Attila szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta, hogy a baleset helyszíne a blahai városrészhez tartozó boncsoki terület volt. A gödöllői hivatásos tűzoltók gyalogosan jutottak el a sérültekhez, és kézi erővel, hordágyon mentették ki őket, majd átadták a mentőszolgálat szakembereinek. Fotó: BM OKF médiaszerver/PMKI Gödöllő HTP