Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Ütközés az M3-as autópályán 2020-11-09 10:46:54 A gödöllői hivatásos tűzoltókat is a helyszínre riasztották, mivel az összetört járművek forgalmi akadályt okoztak
Frontális karambol az esős éjszakában 2020-10-13 10:20:58 A gödöllői hivatásos tűzoltóknak is akadt tennivalójuk az Isaszegen történ közlekedési balesetben összetört roncsok között
Sűrű délutánjuk volt a gödöllői tűzoltóknak 2020-09-29 14:21:13 A 3-as főút mogyoródi elágazásánál egy ütközés, Isaszeg közelében pedig egy árokba borult gépkocsi adott munkát a helyi lánglovagoknak
Hatan utaztak a kigyulladt kisteherautóban 2020-09-02 10:26:20 A gödöllői tűzoltóknak sikerült úrrá lenni a helyzeten. A jármű teljesen kiégett, de személyi sérülés nem történt
Sűrű nyári napjuk volt a gödöllői tűzoltóknak 2020-07-24 10:21:09 A helyi egység munkatársai két közlekedési balesetnél segédkeztek, valamint egy bajba jutott macskát is megmentettek július 23-án
Fák közé sodródtak az összeütközött autók 2020-07-19 10:31:02 A szadai külterületen történt baleset helyszínére a gödöllői hivatásos tűzoltókat riasztották, akik átvizsgálták a roncsokat
Gödöllőt sem kímélte a viharos időjárás 2020-06-18 10:08:38 A helyi tűzoltóknak három utcában is akadt dolguk. Minden esetben kidőlt fák okoztak veszélyhelyzetet
Frontális karambol a Testvérvárosok útján 2020-06-08 08:41:52 Úgy tudjuk, négyen szenvedtek sérülést a balesetben, ahol a gödöllői tűzoltók beavatkozására is szükség volt
Pokollá vált egy Völgy utcai ingatlan 2020-05-13 13:02:01 A lángok gépkocsikra is átterjedhet, felhasadt két gázpalack, a gödöllői tűzoltók azonban úrrá lettek a helyzeten
Lángokban állt a nádas Gödöllőn, a Harmat utca végén 2020-04-05 10:23:05 A helyi tűzoltók kiérkezésekor közel ezerötszáz négyzetméteren égett már az aljnövényzet. Április 3-án tűzgyújtási tilalom lépett életbe!
Borulásos ütközés Gödöllő főútján 2020-02-14 11:31:18 A közlekedési baleset következtében több jármű is roncsolódott, a helyi tűzoltók állították kerekeire a gépkocsit
Nem enyhült az ütközési hajlam a Deák térnél 2020-01-26 11:10:50 A gödöllői hivatásos tűzoltókat is riasztották a sebességcsökkentő küszöbökkel tavaly májusban kiegészített kereszteződéshez