Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
A viharos időjárás Pest megyét sem kímélte június 17-én. Tizenkilenc településen okozott problémát a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló esővíz, vagy a gyökerestől kiforduló fák. A hivatásos, önkormányzati és az önkéntes tűzoltóknak harminchét esetben kellett beavatkozni a különböző káresemények helyszínein. Több út ideiglenesen járhatatlanná vált és a vasúti közlekedésben is gondot okozott a szélsőséges időjárás – közölte Csámpai Attila.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hozzáfűzte, Gödöllőn is adott munkát a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás. A Köztársaság úton egy nagyméretű fa kerítésre dőlt (képen), veszélyeztetve a gyalogos forgalmat. A fát a gödöllői hivatásos tűzoltók összedarabolták, megszüntetve ezzel a veszélyhelyzetet. A Szent János utcában a lezuhanó faág távközlési vezetéket szakított magával. A faágat a tűzoltók eltávolították és értesítették a szolgáltatót. A Komáromi utcában három méter magas fa ház oldalának dőlt, veszélyeztetve ezzel a forgalmat. A kidőlt növényzetet ugyancsak a város tűzoltói távolították el. Fotó: PMKI Gödöllő HTP