Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Frontális karambol a Gödöllői úton 2023-12-29 10:27:35 Két személygépkocsi ütközött össze Mogyoród belterületén, az összetört autók forgalmi akadályt okoztak
Tudnivalók a logisztikai munkakörökről 2023-09-26 10:15:57 A szakterület a különböző termékek, áruk mozgatását, tárolását, szállítását, illetve minden ehhez kapcsolódó munkát foglalja magában
Gödöllőn is érvénybe lépett a tűzgyújtási tilalom 2023-08-26 10:27:04 Az elmúlt napok forró és száraz időjárása tette indokolttá az intézkedés bevezetését az ország egész területére. A szabályszegők bírságolhatók
Rekordszámú gólyát köszönt a gödöllői központú egyetem 2023-07-27 13:23:01 A legtöbb, újonnan felvett hallgató városunkban kezdheti meg tanulmányait, a legmagasabb létszámmal a mezőgazdasági mérnöki alapképzés indulhat
Régi-új vezetője lesz a gödöllői Forrásnak 2023-06-03 18:02:57 Forrainé Murányi Juditot öt évre, azaz: 2028. június 30-ig nevezték ki a szociális ellátás területén ténykedő intézmény élére
Sporttörténeti gödöllői ezüstérem fiú vízilabdában! 2023-05-22 19:09:12 A MATE-Gödöllői EAC-MSA gyermekcsapata hazai környezetben biztosította be a második helyet az Észak-keleti Területi II. bajnokságban