Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A Pilisi Parkerdő saját erdőfelújítások és erdőtelepítések, valamint megbízásos munkák során 2023-ban 2,5 millió facsemete ültetésével erősítette és gyarapította Budapest, illetve tágabb környékének legfontosabb klímavédelmi és rekreációs zöld infrastruktúráját, az erdőket.
A Pilisi Parkerdő 2023-ban az általa kezelt erdőkben mintegy 145 hektárt érintően végzett erdősítést. A munkálatok során az erdészek összesen 716 ezer darab facsemetét ültettek el és 13.750 kilogramm cser és kocsánytalan tölgy makkot vetettek. Emellett a Parkerdő az erdők természetes úton történő megújítása során tavaly mintegy 250 hektáron többszázezer természetes úton kelt tölgy és cser magonc növekedését segítette, valamint 39 hektár új erdő telepítésére is sor került, összesen 124 ezer darab csemete elültetése, és 11.100 kilogramm cser makk vetése mellett.
Miután a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésébe tartozik a gödöllői és a valkói erdészet, valamint az arborétum területe is, megkértük Mészáros Pétert, a gazdasági társaság szóvivőjét, adjon tájékoztatást a szóban forgó erdőrészekre vonatkozó adatokról. A visszajelzésből kiderült, hogy Gödöllő térségében a tavalyi évben 304.000 csemetét ültettek, és több mint 5.000 kilogramm makkot vetettek el a cég munkatársai.