Éleződhet a helyzet a gödöllői városháza-beruházás ügyében
Amint arról hírportálunk is beszámolt, augusztus második felétől – egy új közbeszerzési eljárás eredményeként aláírt szerződés-rendszer alapján – rendeződni látszik a több mint nyolc éve húzódó gödöllői városháza-projekt beteljesülésének folyamata. A Gémesi György irányításával működő, lokálpatrióta klubos többségű városvezetés több évre visszavezethető döntéssorozata odáig fajult, hogy a városháza-beruházások együttes költsége elérheti – rosszabb esetben meghaladhatja – a 3,5 milliárd forintos „közpénztemetővel” egyenértékű mértéket.
Miközben ismét zajlanak a fejlesztés befejezésével összefüggésben elvégezni szükséges építési munkálatok a Szabadság tér 6. szám alatti épületben, akad még a múltból örökölt „elvarratlan szál” a település maratoni hosszúságúra nyúlt beruházás-sorozatának történetében. Nem másról, mint a korábbi kivitelező, a Generalbau Center Építőipari Kft-vel történő elszámolásnál felmerült 259 millió forintos kötbérigényről van szó, aminek mértéke – Bárdy Péter alpolgármester korábbi nyilatkozata alapján – összhangban van a 2020 tavaszán aláírt kivitelezési szerződésben a beruházás nem kellő időben történő megvalósulása esetén a kivitelező által vállalt 20 százalékos hányaddal.
Sándor György, a szóban forgó gazdasági társaság ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre május végén úgy fogalmazott: egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést a kötbérigényről, és amíg ennek részleteit nem ismeri, valamint gazdasági és jogi szakértőivel nem konzultált, nem kíván reagálni. Időközben eltelt közel öt hónap, ezért úgy döntöttünk, ismét rákérdezünk a cégvezetőnél. Sándor György megkeresésünkre azt válaszolta, hogy érdemi változásról, előrelépésről nem tud beszámolni, majd hozzátette: meglátása szerint hamarosan éleződhet a helyzet, ami nagymértékben függvénye annak, hogy mekkora lesz a felek közötti egyetértés a közeljövőben esedékes személyes egyeztetésen.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|