Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Tanulásban és sportolásban kiemelkedő gödöllői nebulók 2018-06-18 16:39:36 Ebben az évben tíz diákkorú tehetség részesült kiemelt elismerésben a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében lezajlott ünnepségen
Indul a nagy magyar zebrafelmérés 2018-03-14 17:06:32 A gödöllőiek véleményét is várják a miskolci kezdeményezők, aki az eredményeket eljuttatják az illetékes hatóságokhoz
Rúdra termett gödöllői lányok 2017-05-23 14:38:29 Fantasztikus eredményekkel rukkoltak elő a Catwalk Ironairbase stúdió versenyzői a sportág legősibb hazai versenyén
Életműdíjas gödöllői vadászíjász 2017-02-27 17:28:24 Átadták az elismeréseket a tavalyi év legjobbjainak, Gémesi Csanád és Takács Doroti vitték a prímet a felnőtteknél
Mindenhol sport, de a legjobb otthon? 2016-10-21 10:25:21 Mondjon el mindent a témakörrel kapcsolatban a Gödöllőn is szolgáltató Invitel online kutatásában
Szavazz Gödöllőre! 2016-09-02 08:06:49 Január 10-ig tart a voksolási folyamat, aminek eredményeképpen megújulhat egy helyi helyszín. Hajrá!