Bíztató eredményekkel rukkoltak elő a gödöllői atléták
Sűrű hétvégét tudtak le a gödöllői atléták. Június 21-án a Honvéd Kupán és a székesfehérvári ARAK által rendezett dobóversenyen szerepeltek, egy nappal később pedig az Ikarus-pályán lezajlott Paulinyi-emlékversenyen vettek részt.Kriszt Balázs, a Gödöllői EAC szakosztályvezetője időrendi sorrendben számolt be a klub versenyzőinek teljesítményéről. - A Honvéd Kupán mindenképpen ki kell emelni Dobránszky Laura szereplését, aki a felnőtt női 100 méter gát mezőnyében ifjúsági korú versenyzőként új egyéni csúcsot futva (14,54 mp) került a döntőbe, ahol a harmadik helyen végzett. Bézsenyi Gergely a férfi 100 méter döntőjében lett negyedik (10,75 mp). Szintén negyedik lett 1500 méteren Pápai Márton, 3:52,78 percet futva. A serdülők közül kiemelendő Simonváros Zille, aki a rúdugrás liga-versenyszámában versenyezve lett harmadik (340 cm). Szintén liga-számban indult Lesták Ármin és Tóth Benedek, akik 1500 méter akadályon szereztek értékes, harmadik, illetve negyedik helyezéseket. Az ARAK székesfehérvári dobóversenyén Fodor Péter az újoncok diszkoszvetésben új egyéni csúcsával végzett a második helyen. Eredménye 39,16 méter. A Paulinyi Jenő Emlékversenyen is születtek szép eredmények. A képen látható Mihajlovic Alex gerelyhajításban 67,63 méteres új egyéni csúcsával igen közel került az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) való induláshoz. Az ugyancsak gerelyhajító Eszenyi Napsugár nem sokkal maradt el az egyéni csúcsától: 47,63 méteres dobással nyerte a számot. Renner Luca magasugrásban állította be idei legjobbját, ami 179 centiméter. Mihály Ádám a férfi rúdugrók között a másik helyen végzett, újra megugrotta a 490 centimétert és ígéretes kísérleteket tett az 5 méterre is. Dobránszky Laura jó formáját most 100 méteren bizonyította, ahol új egyéni csúcsot elérve (12,79 mp) a negyedik helyen végzett. A felsoroltakon kívül további értékes eredményekkel büszkélkedhettek a gödöllőiek, úgy, mint: Kriszt Sarolta (újonc, gerelyhajítás, 32,49 méter új egyéni csúcs és 80 méter gát, 12,49 másodperc új egyéni csúcs), Fodor Péter (újonc, 300 méter 40,44 másodperc, új egyéni csúcs), Nagy Bori (újonc, 1000 méter akadály, 3:35,28 perc, új egyéni csúcs) és Bákai Péter (serdülő, 300 méter 38,87 másodperc, új egyéni csúcs).
A sportolók edzői Körmendy Katalin, Máté Alpár, Szörényi István, Gadanecz György, Deutsch Péter és Kovács Gábor Krisztián.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|