Atlétika: szuper liga döntő szuper gödöllői eredményekkel
Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg az atlétika Szuper Liga és a Serdülő Liga döntőt az MTK Budapest Lantos Mihály Sportcentrumának atlétikai pályáján, ahol az egész éves eredmények alapján a Szuper Ligában a legjobb 8, a Serdülő Ligában pedig a legjobb 12-16 versenyző indulhatott. A Szuper Liga az abszolút legjobbak egyéni viadala, míg a Serdülő Liga az U16-os korosztály egyesületi pénzdíjas versenye. A felnőttek mezőnyében a Gödöllői EAC 14 élversenyzője 9 számban volt érdekelt. A győztesek 110 ezer forintos, a második helyezettek 75 ezer forintos, míg a bronzérmesek 50 ezer forintos anyagi elismerésben részesültek.
Ahogy azt már megszokhattuk, az ország egyik legeredményesebb atlétika szakosztályát működtető Gödöllői EAC versenyzői ezúttal is kitettek magukért: a legjobbak – az értékes, akár egyéni csúcsot is jelentő helyezések mellett – különböző színű érmekkel gazdagodtak. Íme:
V. Szuper Liga Aranyérmesek: Simonváros Csanád (rúdugrás, 502 cm), Nádházy Evelin (400 méter, 54,52 mp), Renner Luca (magasugrás, 178 cm) Ezüstérmesek: Bézsenyi Gergely (100 méter, 10,78 mp), Kriszt Botond (hárompróba, 1.791 pont, egyéni csúcs), Bézsenyi Gergely (200 méter, 21,82 mp) Bronzérmesek: Mihály Ádám (rúdugrás, 472 cm), Répási Petra (100 méteres gátfutás, 13,64 mp), Nádházy Evelin (200 méter, 24,79 mp)
II. Serdülő Liga Aranyérmes: Soos Levente (magasugrás, 181 cm) Bronzérmesek: Szőke-Kiss Jácint (1500 méteres akadály, 4:51,60 perc), Bánovics József (rúdugrás, 381 cm), Simonváros Zille (rúdugrás, 321 cm, egyéni csúcs)
A Gödöllői EAC atlétáit Szörényi István, Kovács Zoltán, Karakas Judit, Deutsch Péter, Farkas Roland, Zsivoczky Attila és Gadanecz György edzők készítették fel a viadalra.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|