Hódítottak a Csanádok a gödöllői sportdíj-átadó gálán
Több mint két évtizedes tradíció, hogy február végén átadják az elmúlt esztendőben, gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Idén február 26-án, a Művészetek Háza Gödöllő épületének konferenciatermében gyűltek össze a ceremóniára az érintettek.A küzdőtereken kívüli „sportos” esemény negyed évszázaddal ezelőtti, akkoriban még sportbállal egybekötött debütálása óta a mostani volt a 26. ilyen jellegű díjátadót településünkön. A köszöntőket követően Tóth Tamás, a Szent István Egyetem rektor-helyettese átadta a GEAC aranykoszorús jelvényét Fatér Zoltán rúdugrónak.
A városi elismerő címek odaítéléséről – a beérkezett ajánlások mérlegelését követően – a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának tagjai döntöttek. Ekképpen: A Gödöllő Sportjáért díjat Baráth Kornélnak (képen), a gödöllői asztalitenisz sport meghatározó játékosának és szakvezetőjének ítélték oda. Az Év edzője kitüntetést Navarrete József, a Gödöllői EAC vívó szakosztályának trénere érdemelte ki Az Év gödöllői sportolója 2017 elismerő címmel kategóriánként az alábbi sportolókat díjazták: Felnőtt, olimpiai sportágak egyéni kategória: 1. Gémesi Csanád (csapatban világbajnoki ezüstérmes kardvívó, Gödöllői EAC) és Simonváros Csanád (országos bajnok rúdugró atléta, Gödöllői EAC) Felnőtt, nem olimpiai sportágak egyéni kategória: 1. Szekeres Viktória (terepkerékpározó, Cyclocross) 2. Som Róbert (Gödöllői Taekwon-do SE) 3. Tóth László (tájékozódási futó, Kirchhofer SE) Utánpótlás, olimpiai sportágak egyéni kategória: 1. Renner Luca (atléta, Gödöllői EAC) 2. Morvai Ákos (kardvívó, Gödöllői EAC) 3. Mészáros Eszter (sportlövő, TIG DSE) Utánpótlás, nem olimpiai sportágak egyéni kategória: 1. Drobni Dániel (Gödöllői Taekwon-do SE) 2. Keményfi Anna (íjász, Gödöllői SK HUN-TER) Csapatsport olimpiai sportágak kategória: 1. Kéziszer felnőtt csapat (ritmikus gimnasztika, Vuelta SE) 2. 4x200 méteres női junior atléta-váltó (Gödöllői EAC) 3. Gödöllői KC junior férfi kézilabda-csapata és Gödöllői EAC junior férfi kardcsapata Csapatsport kategóriában különdíjban részesült a BIKE-Zone Kerékpár Sport Egyesület közössége.
Kupát vehetett át számos, utánpótláskorú bajnokcsapat: díjazták azokat a 16 év alatti gödöllői fiatalokat, akik – csapatban (7 formáció) vagy egyéniben (54 fő) – országos bajnoki címet nyertek 2017-ben, illetve a különböző sportágak – 14 év alatti – jövő reménységei közül elismerésben részesítették a legkirívóbb eredményekkel büszkélkedő tehetségeket. Az egybegyűltek a program végén a gödöllői zeneiskola Forest Dixie Band zenekarának muzsikáját élvezhették.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|