Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Megzavarta a térfélcsere a Bikákat 2013-03-04 20:50:20 Piros lapot kapott a mérkőzés után a gödöllői játékos-edző, aki visszaesőként hosszabb eltiltásra számíthat
A Grassalkovichok birodalmába kalauzol a GKRTE 2013-02-12 13:51:41 A gödöllői központú turisztikai egyesület az Utazás 2013 kiállításon is népszerűsíti a helyi programokat és látnivalókat
Szembenézünk a fenevaddal! 2013-02-10 18:06:50 Az MSZP gödöllői irodaházában fogadták az ország észak-keleti régiójából indult éhségmenet tagjait
Sikerdíjat ajánlott a városvezetés 2013-01-04 09:49:23 Tíz százalékos részesedéssel honorálják az általános forgalmi adót illető megtakarítást. Nettó 7,9 millió forint a juttatás plafonja
Használni és birtokolni is tilos a petárdát! 2012-12-27 10:24:35 A gödöllői rendőrök fokozottan ellenőrzik a pirotechnikai termékek év végi forgalmazását és felhasználását. Hallgassuk meg az állatbarátok kérését!
Művészetek Háza: január 7-ig zárva 2012-12-26 12:15:42 A Belvárosi jegyiroda december 28-án, majd január 3-án és 4-én is fogadja az érdeklődőket
Rekord árbevételt remélnek a kastélyban 2012-11-15 11:35:04 Kiiktathatják az „elfáradt” családi programokat, törvény gátolja a befektetők bevonását a szállodaépítésbe. 2014 előtt nem várható komoly fejlesztés
Rendőrt játszott egy paródiában a rablógyilkos 2012-09-29 20:34:11 Egy tavalyi szalagavatón lépett a közönség elé a Miskolcon elfogott gyanúsított, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett
Emlékhely az áldozat irodájánál... 2012-09-26 18:09:56 Mécseseket gyújtottak meggyilkolt kolléganőjükért az egyetem gazdasági hivatalának folyosóján