Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Balkáni bírók ítélkeznek az Olimpiakosz elleni hazai meccsen

2012-07-17 16:26:53

A június elején elkészített sorsolás alapján a görög Olimpiakosz Pireusz lesz az ellenfele a bajnoki ezüstérmes TEVA-Gödöllői RC női röplabda-csapatának a Challenge-kupa második, novemberben esedékes fordulójában.

Az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) illetékesei a napokban kijelölték a párharc játékvezetőit. Érdekesség, hogy mind a négy ítész balkáni országból érkezik a találkozókra. November 13-15. között Gödöllőn rendezik meg a kupacsata első felvonását. Ezen a román Alina Felicia Suciu lesz a vezetőbíró, akinek munkáját a bosnyák Ivana Bartula segíti. Egy héttel később, a pireuszi ütközeten a bolgár Ljubomir Sirakov fújja majd a sípot első számú játékvezetőként, míg a földről ítélkező bírói feladatokat a montenegrói szövetség főtitkára, Slobodan Kovacevic látja el.

Friss hír a gödöllői formáció háza tájáról, hogy – egyéves klagenfurti kitérő után – visszatért városunk hatosához a balkezes feladó, Kriegel Éva (képen jobbra), valamint a klub elöljárói leigazolták a 21 éves, a korábbi években a BSE színeiben centerposzton jeleskedett Hackl Szilviát (képen balra).
A Gödöllőről távozók közül Győri Panni valamelyik fővárosi társulat kölcsönjátékosa lesz a következő idényben, Berze Zsófia befejezi az aktív sportolást, a szélsőütő Horváth Gabriella pedig úgy döntött, hogy a tengerentúlon próbál szerencsét. Ludvig Zsolt vezetőedző és tanítványai augusztus 6-án, hétfőn kezdik meg a felkészülést a szeptember második felében rajtoló szezonra, aminek első felében nemzetközi hadszíntéren (MEVZA-liga) tesztelik majd tudásukat a gödöllői lányok.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online