Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Gödöllői focisták pontos maglódi vizitje 2017-09-23 18:22:33 Kétgólos előnyt adott el városunk tizenegye, amely hat perccel a végső sípszó előtt óriási ziccert hibázott el
A ráadásban bukta el a meccset a gödöllői tizenegy 2017-09-09 18:12:55 A második félidő felét emberhátrányban kellett lejátszania Szász Ferenc csapatának Taksonyban, miután Rácz Márk kapust kiállították
Hazai pályán kezd a gödöllői tizenegy 2017-08-10 17:02:02 Az új bajnoki idényben mind a három megyei osztályban lesz kikért izgulni a sportág helyi szerelmeseinek
Dallamok a képernyőn túl 2017-06-26 17:24:39 Miért rajongunk a sorozatzenékért? Teszi fel a kérdést a Gödöllőn is szolgáltató Invitel sorozatszakértője
Fagyik és borok versenyzenek Gödöllőn 2017-05-27 11:33:37 Kizárólag hölgyek bírálják el a nedűket, a 4-14 év között gyerkőcök pedig az idei nyár legjobb jeges élvezetéről dönthetnek
Rúdra termett gödöllői lányok 2017-05-23 14:38:29 Fantasztikus eredményekkel rukkoltak elő a Catwalk Ironairbase stúdió versenyzői a sportág legősibb hazai versenyén
Hatgólos különbségű gödöllői csapások 2017-05-21 19:26:49 A bajnoki elsőség küszöbére került GEAC tizenegye 6-0-ra, a GSK II. pedig 7-1-re nyert aktuális riválisa ellen a megye háromban
Felnégyelte a turai tizenegy a gödöllőit 2017-05-20 16:32:33 Odalett a Táncsics Mihály úti gárda 15 forduló óta tartó veretlensége. Az ezüstérem megszerzésének esélye nem úszott el
Ősbemutató a gödöllői deszkákon 2017-03-27 10:54:03 Világzenei ranglistával és BBC élő adással hangol a Cimbaliband legújabb szuperprodukciójára, a Balkán Projektre
Gödöllőn megalakult az új kezdet 2017-03-15 11:21:03 Gémesi György beváltotta ígéretét, és meghirdette a Józan ész forradalmának 12 pontját, amit egy új politikai erőtér hajthat végre