Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Jól kezdtek, mégis lógó orral távoztak Pilisről a gödöllői focisták

2017-08-19 19:40:26

A nyitó fordulóban a pilisiek idegenben nyertek magabiztosan (4-0), míg a gödöllői tizenegy hazai pályán alulmaradt (1-2). Javítanivalója tehát Szász Ferenc együttesének volt, ám a feladat nem ígérkezett sétagaloppnak.

Az első lépést a Gödöllő tette meg az esetleges siker felé vezető úton, miután Koziorowski Richárd a 31. percben a pilisi kapuba juttatta a játékszert. Bő egy perccel később Józsa Tamás szabálytalankodott a tizenhatoson belül, és a megítélt büntetőt a hazaiak gólra váltották. A gödöllőiek vesszőfutása a 42. percben folytatódott, amikor Milkó Dániel hátulról gázolta el ellenfelét, amiért egyből piros lapot kapott. Az emberelőnybe került pilisi gárda még a térfélcsere előtt megszerezte a vezetést: a szögletből kapu elé ívelt labdát fejelték a gödöllői hálóba.

Bármilyen furcsa, a szünet után az emberhátrányban játszó GSK volt kezdeményezőbb, a hatékony támadások helyett azonban csak átütőerő nélkül támadgatott városunk tizenegye. Az eredménnyel elégedett vendéglátóknak ez kedvezett, pláne úgy, hogy a 76. percen egy újabb tizenegyes értékesítésével bebiztosították győzelmüket. A meccs krónikájához tartozik, hogy a hazaiak – kulturált viselkedéséről kevésbé ismert – trénere a lefújást követően az öltözőfolyosón szóban becsmérelte és szidalmazta a gödöllői játékosokat. Reméljük, tette nem marad következmény nélkül…

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 2. forduló:
Pilisi LK-Legenda Sport – Gödöllői SK 3-1
(2-1)
Gödöllői gólszerző: Koziorowski Richárd.
A Gödöllői SK csapata 0 ponttal, 2-5-ös gólkülönbséggel a tabella 12. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Tápiószecső FC augusztus 26., szombat 16.30 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online