Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Sörsátor egyedi igényekre szabva 2024-12-03 10:06:21 Egy ilyen építmény alatt pedig még a hűvös őszi napokon is szívesen elücsörgünk egy pohár forró tea vagy forralt bor kíséretében
Ahol minden videojáték fellelhető! 2024-01-12 13:38:49 Az emberi képzelet határtalan, és ezt bizonyítja az a tény is, hogy mennyire szerteágazó és ötletgazdag egy-egy játékszoftver
Van olyan tea, ami valóban fogyaszt? 2020-11-16 16:07:07 A matcha tea amellett, hogy felgyorsítja az anyagcserét, stabilizálja a vércukorszintet és csökkenti az étvágyat is
Teavilág, a Te világod is! 2020-10-23 18:22:23 Az aromás italt mindig lehet fogyasztani, akár egyedül vagy egy hideg téli estén, vagy egy baráti társaságban töltöd az idődet
Milyen a jó teraszburkolat? 2020-08-15 17:17:11 Cseppet sem mellékes körülmény, hogy milyen helyen hűsölhetünk, vagy fogyaszthatjuk el a reggeli teát
Teát kapott a rendőröktől a hajléktalan 2017-01-10 11:50:26 A gödöllői kapitányság munkatársa az előállítás után intézkedett a férfi biztonságos elhelyezéséről
Őrült kihívás előtt a gödöllői Moto 28 Team 2015-07-16 14:05:29 Az utolsó napokban tudták meg, hogy rajthoz állhatnak a 24 órás Lö Visonta robogó-versenyen. Gőzerővel készülnek
Gödöllői siker az első téli Spartan Race-en 2015-01-26 16:38:50 A Villa Grande Dream Team crossfit csapata több mint 20 perccel utasította maga mögé a mezőnyt a szlovákiai megmérettetésen