Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Őrült kihívás előtt a gödöllői Moto 28 Team

2015-07-16 14:05:29

Őrült kihívás elé néz a gödöllői Moto 28 Team formációja, amely csak néhány nappal a megmérettetés kezdete előtt tudta meg, hogy rajthoz állhat a – Le Mans-i hagyományokat részben követő – 24 órás Lö Visonta robogó-versenyen.
A dolog lényege abban rejlik, hogy egy csapat négy versenyzővel vág neki az egynapos körözésnek a visontai Brezova-Gokartland pályáján. Legfeljebb ötven köbcentis robogóval. A viadalt az a társulat nyeri, amely a 24 óra alatt a legtöbb befejezett körrel rendelkezik. Azonos állás esetén a leállítás pillanatában elfoglalt pozíció számít. Ha ez sem dönt, akkor a legjobb köridő a mérvadó.

Ami a gödöllői Moto 28 alakulatot illeti, a négy versenyző Szira Roland, Erdélyi Gábor, Juhász Viktor és Farkas Bálint lesznek. A sajtófőnöki posztot Sára László tölti be. A csapatvezetőre háruló feladatokat Klement Péter végzi el, míg a szakács-teendőket Lovas Dánielre bízták. Rajtuk kívül két szervizmérnök, Sződi András és Szekeres Róbert segítik a csapatot.


A Lö Visonta robogó-verseny július 18-án, szombaton 15 órakor kezdődik és másnap 15 órakor ér véget. Hogy a számos hely- és környékbeli cég által támogatott gödöllői különítmény milyen eredményt ér el a nem mindennapi küzdelem során, arról első kézből ezen az elérhetőségen értesülhetnek az érdeklődők, rajongók.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online