Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
A jövő innovatív otthonai 2020-01-23 17:14:54 A legtöbb alkalommal pont a természetben találjuk meg a minden szempontból élhető megoldásokat, Gödöllőn is
A gipszkarton otthoni használata 2020-01-19 10:49:59 Alkalmazása a gödöllőiek körében is nagy népszerűségnek örvend napjainkban a belsőépítészeti megoldások tekintetében
Az amerikai stílusú konyha berendezése 2019-12-12 14:43:50 Ha építkezünk, már a tervezésnél szem előtt tarthatjuk, hogy milyen elrendezés jelentene ideális megoldást
Kézilabda NB II.: dupla gödöllői mámor Móron 2019-05-19 18:45:00 Győzelemmel és a 6. helyen zárta a bajnoki idényt Bartos Gábor csapata. Minden percre jutott GKC-gól az ifisták ütközetén
Egygólos gödöllői vezeklés Vecsésen 2019-04-06 18:23:41 Hiába játszott az összecsapás jelentős részében tetszetősebben városunk tizenegye, végül pont nélkül maradt