| Díjakkal búcsúztatta a nyarat a Gödöllői Királyi Kastély vezetése A várostól kapott Polgármesterei Aranyérem mellé a Magyar Természeti-Vadászati Örökségért Érdemkeresztet is kiérdemelték
| Csák János Gödöllőn: a felsőoktatás ugyanazon a „polcon” van, mint a családpolitika Szeptember második munkanapján megnyitották a MATE második tanévét a Grassalkovich-kastély lovardájában
|
Augusztus 20.: Gödöllőn is lezajlott az „okos hatalom” népszórakoztatásaHájos Zoltán ünnepi szónoklatában felhívta a figyelmet a globalizmus és a progresszív liberalizmus veszélyeire
| Hiába a törvényi előírás, Gémesi György nem terjesztette szabadságának ütemezését a képviselőtestület elé Az érvényben lévő jogszabály alapján kerestünk választ a város jegyzőjénél az előírások elmaradásának okairól. Megkaptuk
|
| Igazgatási szünetre vonulnak a gödöllői városháza dolgozói Nyáron július végére, augusztus elejére vonatkozik az ügyfélfogadás korlátozása, télen pedig az év utolsó három munkanapjára
| Batizi Sándor vívó mesteredzővel bővül a gödöllői díszpolgárok köre Zmák Júlia, dr. Fábián Zsolt és Gadanecz György lesznek a Gödöllő Városért díjjal idén kitüntetett személyek
|
| Vécsey László megszavazta a „státusztörvényt”, és kiemelte: a Fideszben nem lehet tisztségre jelentkezni, csak feladatra Interjú a gödöllői központú választókerület kormánypárti parlamenti képviselőjével a költségvetésről, a választásokról és a Városháza-projekt csúcsdöntéséről
| Merre billen a gödöllői szálloda-üzemeltetés eredményességi mérlegének nyelve?A milliárdokért felújított belvárosi hotel csaknem másfél évtizedes működése alatt két gazdasági társaság számadatait érdemes összevetni
|
| Gödöllői városháza-ügy: jogellenesnek minősítette a közbeszerzési döntőbizottság a szerződésmódosítást Az elmarasztaló határozatban olyan mondat (is) szerepel, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatósága szenved csorbát
| Energiahatékonyságot növelő beruházásokra venne fel hitelt a gödöllői városvezetés többsége Az 500 millió forintos, 10 éves futamidejű kölcsön igénybevételéhez kormányzati hozzájárulás szükséges
|
| Beregszász támogatása, Ukrajna melletti kiállás és a békepárti határozat elfogadása is terítéken a volt a gödöllői testület ülésén A tavalyi év folyamán a városunkban élők közpénzét kezelő önkormányzat közel 11 millió forintos adománnyal segített a testvérvárost
| Kétes értékű csúcstartóvá vált a gödöllői városháza-projektA közpénz-kiadás az elmúlt év végéig meghaladta a 2,2 milliárd forintot, a megvalósítás pedig átlépte a 2.830 napos időtartamot
|
| Gödöllői városháza-ügy: egymilliárd forint fölé kúszott a beruházásra jóváhagyott idei kiadás A szakemberek úgy vélekednek, ha heteken belül folytatódik a fejlesztés, az év végére lezárulhat a jelentős közpénzt felemésztő projekt
| Nyilatkozatot adott ki a KDNP Gödöllői Szervezete a máriabesnyői posta ügyében A párt helyi tagsága elítélte a Gémesi György által írt bejegyzésben foglaltakat és kiállt Klement Péter képviselő mellett
|
| Gödöllői városháza-ügy: lesújtó látványt nyújt a leállt építkezés a centrumban Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mikorra készülhet el a beruházás, aminek költsége nagyon közel áll a 2 milliárd forintos közpénz-feléléshez
| Így készül a Momentum és a Mi Hazánk Mozgalom az önkormányzati választás gödöllői vetélkedésére Az egyik politikai szervezetnek „nincs módja” bármit is mondani, a másik viszont minden körzetben jelöltállítást tervez
|
| Politikai ellenfelednek nincs anyja, és nem is megy sehova! Számos tanulsággal szolgáló beszélgetés Kovács Barnabással a jövő évi önkormányzati választás gödöllői kilátásairól
| Évente akár három magánszemély is kaphat Gödöllő Városért díjat A helyi képviselőtestület tagjai módosították a kitüntető cím adományozását szabályozó önkormányzati rendeletet
|
Nem tervez polgármester-jelöltet indítani a DK Gödöllőn, Gémesit támogatjákVégvári Tamás, a politikai párt Pest vármegye 6. számú választókerületi elnöke úgy véli, hogy lehet befutójuk az egyéni körzetekben
| Miért éppen erre a gödöllői körforgalom-építésre áldoznának közpénzt? Konzultációt tartottak a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca – Szőlő utca – Szilhát utca találkozásánál található csomópont fejlesztéséről
|
| Két héttel korábban nyithatnak az ősszel bezárásra ítélt gödöllői intézmények A kedvező időjárási körülményeknek köszönhető a képviselőtestületi döntés. A visszapakolás március 20-án megkezdődhet
| Március 15.: mit üzent a gödöllői polgármester az épülő városháza szomszédságában?A település első embere ünnepi beszédében beismerte, hogy nemzeti liberálisnak vallja magát, aki tud azonosulni Petőfivel
|
| Lejáró vezetői megbízatások Gödöllőn Háromból kettő, önkormányzati tulajdonú szervezet irányítói tisztségének ellátására keresnek alkalmas személyt pályázaton
| Egymillió forint fölé ugrott a gödöllői óvodavezető havi bruttó illetménye A munkaerő megtartása is tényező volt, hogy 15 %-kal emeljék a helyi önkormányzati intézményvezetők havi járandóságát
|
Gödöllői költségvetés 2023: a számok alapján fejlesztési láz jellemzi a választás előtti évetVárosunk idei büdzséjét 9 igen szavazattal, valamint 5 tartózkodással hagyta jóvá a képviselőtestület tagsága
| Felszólították Gémesi Györgyöt a máriabesnyői posta újranyitásának ügyében A január 9-i rendkívüli képviselőtestületi ülés után a kezdeményező hetek, illetve a Fidesz-MPSZ és a KDNP helyi alapszervezetei is közleményt adtak ki
|
| 86,5 millió forintos támogatást kap Gödöllő a megemelkedett energiaköltségekhez Összesen 138 városi és 17 kerületi önkormányzat neve szerepel a Miniszterelnökség által kiadott dotációs listán
| Gödöllői szálloda-per: az indulatok nem feltétlenül igazolják a valóságotA városvezetés is nyilvánosságra hozta, hogy mennyibe került a helyi közkassza számára az annak idején nem teljesített felperesi követelés
|
| Elutasította a kormány a gödöllői bölcsődeépítést tápláló hitelfelvételt Közel félmilliárd forint sorsáról döntött a kabinet, a nemleges választ nem indokolták a határozatban
| Milyen kormányzati többlettámogatásban bízhat Gödöllő?Varga Mihály pénzügyminiszter a közvilágítást, az óvodákat, a bölcsődéket és a gyermekétkeztetést nevesítette bejegyzésében
|
|