A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Lesz változás vagy marad a régi vezetés? Milyen ígéretek valósultak meg? Hogyan hasznosult a gödöllőiek pénze? Mik azok az ügyek, amik felkorbácsolták a helyi közvéleményt? Szükség van-e irányváltásra vagy maradjon az eddig járt út? Mik a következő 5 év megoldásra váró legfontosabb feladatai? Merre tovább, Gödöllő? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre adnak választ a gödöllői polgármester-jelöltek a Régió Plusz TV kamerái előtt, a Smarni étterem különtermében. Szánjanak rá időt, és a beszélgetések megtekintésével is tájékozódjanak a szavazás előtt. Higgyék el, érdemes! Dr. Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) A csúcstartó magyarországi településvezetők táborába tartozik Gödöllő első embere, miután Gémesi György megszakítás nélkül 34 éve polgármestere a városnak. Annak idején, 1990 őszén a képviselőtestület tagjaitól kapott bizalmat, majd a Gödöllői Lokálpatrióta Klub (GLK) színeiben hétszer közvetlen választáson nyerte el a tisztséget. Idén nyolcadszor is megpróbálja. A beszélgetés során szóba került a közel kilenc éve húzódó városháza-projekt. Gémesi György úgy emlékezett, hogy a régi épület (Szabadság tér 7.) felújítása 2,5 milliárd forintba került volna. A kamerák előtt képtelenség volt meggyőzni őt, hogy „csak” 1,5 milliárd forint lett volna a becsült kiadás. Most megtesszük: ide kattintva olvasható a polgármester nyilatkozata a hozzá közel álló helyi újság 2016. április 19-i számának címoldalán.
Dr. Henkei Viktória (Tisztesség-Emberség Városvédő Egyesület) A 2019-es önkormányzati választáson A Hely az Érték Városvédő Egyesület színeiben volt polgármester-jelölt. A „semmiből” érkezve 528 szavazatot kapott, amivel nem ért célt, viszont az általa alapított egyesület egy mandátumot szerzett a kompenzációs listáról. A Gödöllőnek meg kell újulnia! szlogent azonban a listavezető Bajkó Norbert hamar elfelejtette, miután Gémesi György „leigazolta” alpolgármesternek. A történtek után Henkei Viktória nem kertelt, árulásnak nevezte korábbi jelölttársa tettét, majd úgy tűnt, hogy – okulva a közéleti kudarcból – felhagy a várospolitikával. Nem így történt, mert idén elfogadta a gödöllői székhelyű Tisztesség-Emberség Városvédő Egyesület (TEVE) polgármester-jelölti felkérését, mi több, egy választókörzetben (VII.) is megméreti magát.
Kolozs Csaba (GDL Pelikán Szövetségben a városért Egyesület) Négy és fél évvel ezelőtt, 2019 októberében a Fidesz-KDNP által támogatott Kolozs Csaba – a győztes Gémesi Györgytől 549 szavazattal elmaradva – kis híján meglepetést okozott a gödöllői polgármester-választáson. Ha első számú városvezetőként nem is, de kompenzációs listás képviselőként a testület tagja lett, ami feltehetőleg hasznos várospolitikai tapasztalatokhoz juttatta őt az elmúlt közel fél évtizedben. Időközben új egyesület alakult GDL Pelikán Szövetségben a városért néven, amelynek ő lett a polgármester-jelöltje az idei önkormányzati választáson.