FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
A tökéletes étkezőasztal kiválasztása 2024-11-20 15:07:49 A döntés során – az esztétikum mellett – az is fontos cél, hogy az emberek kényelmesen tudják azt használni
Milyen bankkártyát érdemes választani? 2024-10-15 10:11:31 A „vésett”, azaz, elektronikus kártyákkal ugyanúgy tudunk fizetni a világ bármely pontján, mint itthon
Kérdések és válaszok az emblémázott pólók kapcsán 2024-09-21 10:46:39 Amikor valaki cégvezetőként úgy dönt, hogy munkatársai számára egységes munkaruházatot rendel, számos kérdés felmerül a részletekkel kapcsolatosan
Indulhat az Eco art Gödöllő program 2024-09-19 18:17:35 Több, kisebb horderejű kérdésben is állást foglaltak a várostyák a 2019-2024-es választási ciklus utolsó képviselőtestületi ülésén
Hogyan készül az epoxigyanta padló? 2024-08-20 11:04:27 Népszerű választásnak számít, mivel kiemelkedő tartóssággal, könnyű tisztíthatósággal és esztétikus megjelenéssel rendelkezik
Megmakacsolta magát a Gödöllői RC vezetősége 2024-08-15 18:54:24 Kérdéseink megválaszolatlanul maradtak, pedig a problémákkal küszködő klubnál kialakult helyeztet nem a sajtó idézte elő…
A prémiumminőségű alumíniumkerítéseké a jövő! 2024-07-26 12:35:37 Napjainkban egyre többen teszik le a voksukat a gondozásmentes alapanyagok mellett, és választják a kevesebb karbantartást igénylő megoldást
Vécsey László: Gödöllő helyzete több mint kellemetlen! 2024-06-18 12:57:22 A körzet országgyűlési képviselője a választási eredmény ismeretében terméketlennek várja a városvezetés ténykedését, pedig stratégiai döntések előtt állunk
Segítünk a szandálválasztásban 2024-06-16 11:17:48 Elég megnézni a Topicipő webáruház kínálatát, és láthatod, hogy számtalan minőségi darab érhető el