Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Gödöllőn cserélt eszmét a rendőri vezetés 2014-11-18 18:21:31 Tudományos konferencia helyszíne volt a kastély barokk színháza. Hazánk volt miniszterelnöke, Boross Péter is felszólalt
Gémesi utasításba adta a szemétdíj-emelést 2014-10-10 14:29:04 Gödöllőn is aggályokat vet fel a tavaly júliustól alkalmazott rezsicsökkentés 10%-os mértékének törvényes volta
Vegyen részt szarvasbőgés-túrán! 2014-09-17 14:18:04 A gödöllőiek számára a valkói erdészet területe a legközelebbi helyszín. Kellő létszám esetén indul a szakvezetés
Alapozásba kezdtek a gödöllői focisták 2014-07-16 08:51:33 Nem várható nagy változás a játékoskeretben. A klubvezetés reméli, hogy megismételhető a tavalyi 8. hely
Gémesi György örül és nem fog izmozni 2014-03-13 15:45:06 Év végéig felfüggesztették a városi uszoda beruházás megvalósítását. A Fideszes képviselők szerint nem ezt kellett volna tenni, hanem strandépítésen gondolkodni
Díjstopról határozott a városvezetés 2013-11-29 10:24:03 Nem lesz drágább jövőre a helyiség-, a föld- és a földhaszonbérlet Gödöllőn, és stagnálnak a lakbérek is