A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Szeptember elejéről majdnem mindenkinek az iskolakezdés jut eszébe, azt kevesebben tudják, hogy ekkortájt kezdődik a gímszarvas nászidőszaka is, amit szarvasbőgésnek hívunk. Idén a Pilisi Parkerdő Zrt. által szervezett túrákon ebbe a természetes hangversenybe hallgathatnak bele az érdeklődők.
A szarvasbőgés-túrák egy-egy alkalommal korlátozott létszámú jelentkezőt fogadnak, és a helyszínen fizetendő részvételi díj ellenében vehetők igénybe. A gödöllőiek számára a leginkább elérhetők a valkói erdészet által szervezett túrák, amikre a szarvasbőgés iránt érdeklődők a magyar.ferenc@pprt.hu e-mail címen tudnak regisztrálni. A túra időpontjáról visszajelzést küldenek mindenkinek. Megfelelő létszám esetén a szakvezetés naponta 17 és 20 óra között tart. A valkói erdészet kisebb csoportok számára a gímszarvasok mozgása alapján szervezi a szarvasbőgés megismerését garantáló túráit.