Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Mikor és mit együnk reggelire? 2024-06-18 09:19:42 A Szederka Gasztroshop müzlijei remek lehetőséget adnak arra, hogy még azoknál se maradjon el a nap első étkezése, akinek semmi ideje szendvicset készíteni
Hogyan működik az online pénztárgép? 2024-05-20 17:48:39 A sok vállalkozáshoz elengedhetetlen készüléket érdemes vásárolni, de van lehetőség bérlésre is, sokan ez utóbbival élnek
Az autóbérlés új korszaka 2024-04-22 10:28:05 A Rentben autómegosztó platform itthon is már számos nagyvárosban elérhető, érdemes élni a lehetőséggel
Gödöllőn is kitörhet a „szomszédok háborúja” 2024-04-12 10:41:52 Egy hírportálunkhoz eljuttatott eset kapcsán jártuk körül azokat a lehetőségeket, amik a szükségtelen zavarásról és a birtokvédelemről szólnak
Ilyen álláslehetőségeket kínál a Lázár Lovaspark 2024-02-24 10:19:58 Versenyképes fizetést ajánlanak a Gödöllő szomszédságában található, festői környezetben lévő, idén 22 éves domonyvölgyi létesítményben
Civil véradás nem csak cserkészeknek Gödöllőn 2024-02-21 10:53:15 Február 28-án, szerdán 9.30 és 18 óra között a Művészetek Házába várják azokat, akik élni kívánnak a kínálkozó lehetőséggel
Lakásbiztosítás felmondásának lehetőségei 2024-01-17 10:32:20 A nem fizetés nem jelenti a szerződés megszűnését! Sőt, a biztosító az elmaradt díjra is jogosulttá válik
Újrázik az ingyenes LED-csereprogram Gödöllőn 2023-12-06 17:45:59 A lehetőséggel január 15-ig olyanok élhetnek, akiknek a nevén van villanyszámla, és helyi lakcímkártyával rendelkeznek
Úszómester álláslehetőség Gödöllőn 2023-10-03 09:35:48 A feladatkör ellátására akár a városból, akár a környező településekről folyamatosan várják a jelentkezőket
Világelső a gödöllői egyetem komposztálótelepe 2023-08-31 12:57:33 A helyi campuson képződő összes biológiailag lebomló hulladékot helyben hasznosítja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem