FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Zöld tananyag készül majd’ 900 millióból 2014-01-29 17:03:37 Hazai szakértők és külföldi példák segítik a gödöllői központú Szent István Egyetem által vezetett konzorcium munkáját
Konfliktuskezelés az iskolában 2013-11-26 07:28:20 Herczog Mária gödöllői előadásán elhangzott: a problémás gyereket nem kirúgni, hanem meghallgatni kell
Sajátos temetői reklám Máriabesnyőn 2013-11-08 13:49:14 A sírkert üzemeltetője szerint minden jogszerű, és elődje is a ravatalozó bejárata mellé tette ki a cégtábláját
Ilyen nagy dolog a szabadság? 2013-10-23 16:38:15 Gödöllőn nem volt politikai acsarkodás, a közös, békés és méltóságteljes emlékezés jellemezte az október 23-i városi rendezvényt
Közösségi komposztálás a Rögesben 2013-10-22 17:40:45 Nem kell égetni! A kertben termelődött avart, zöld hulladékot bárki elviheti a gödöllői REGINA Kertbe
Curves a mellrák ellen, a nőkért 2013-10-09 14:41:10 Nyílt edzés- és egészségnapra invitálják az érdeklődőket a hálózat gödöllői edzésklubjába
Gödöllőre érkezik a tánc királynője 2013-10-06 12:03:38 Október 12-én az egyetemi sportcsarnokban lép fel a géppuskalábú Queen of the Dance ír sztepptánc-társulat
Szünet után büntetett a gödöllői tizenegy 2013-09-28 18:37:18 Nehezen, de végül érvényesítette a papírformát Jenei Sándor csapata, amely jobb állóképességének is köszönhette a sikert
Gyenge volt a felhozatal… 2013-09-26 18:21:27 A felkért szobrászművészek egyikének terve sem nyerte el a döntéshozók tetszését, ezért később valósulhat meg az Altató kis Balázsának Gödöllő főterére szánt szobra
Pezsgővel kedveskedtek az első vásárlónak 2013-09-12 11:36:21 Százmillió forintot költött a Gödöllő COOP Zrt. a palotakerti szupermarket megújítására. Akciós termékek szeptember 15-ig!
Megújult a COOP-áruház a Palotakerten 2013-09-10 15:13:34 Szeptember 12-én, csütörtökön reggel tartják meg a korszerű, a vásárlói igényekhez jobban alkalmazkodó szupermarket ünnepélyes megnyitóját
Romák sírjai is áldozatul estek a rongálásnak 2013-08-30 15:00:04 Kizárható, hogy rasszista indítéka lenne a gödöllői Dózsa György út temetőben történt garázdaságnak. A tábla szerint őrzik a sírkertet. A rendőrség nyomoz
Pállfy Tibor 476 kilométert tekert le 24 óra alatt 2013-08-26 17:38:50 A gödöllői Margita 344,2 TSE versenyzője 60 évesen teljesítette a nem mindennapi erőpróbát, és három defekt is megakadályozta abban, hogy elérje a félezer kilométert
Szemzés-tanulás a Regina Kertben 2013-08-25 09:10:50 Augusztus 26-án rendezik meg a Hogy unokáink is láthassák II. című közösségi eseményt a Röges utcai háznál
Nem a legmegfelelőbb döntést hozta az önkormányzat 2013-08-22 17:21:59 Mondja Kovács Barnabás (MSZP), aki szerint a polgármester idén is figyelmen kívül hagyta a „Gödöllő Város Díszpolgára” szóösszetétel első két szavát