Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Jótékony céllal áll rajthoz október 13-án, vasárnap a 28. Spar Budapest Maratonon a gödöllői Horváth Ágota. A súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány csapatának tagjaként fut majd, hogy megvalósítsa 150 ezer forintos adománygyűjtési célját.
Törekvése elérésében bárki segítheti Ágotát: akinek módja van rá, pár ezer forint felajánlásával egy-egy kilométert örökbe fogadhat a kevéssel több mint 42 ezer méteres távból. Kapcsolatfelvétel és további információ ezen az elérhetőségen található.