Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Augusztus 26-án, hétfőn 16 órától rendezik meg a REGINA Kertben (Gödöllő, Röges utca 66.) a Hogy unokáink is láthassák II. című közösségi eseményt, aminek középpontjában ezúttal a szemzés-tanulás áll.
A program időrendje a következő: 16 óra: Érkezés és regisztráció 16.10 óra: Mátyás Izolda - Köszöntő, aktuális témák felvezetése 16.20 óra: „Tündérkertek” a Kárpát-medencében – a fajtamentés jelentősége 16.40 óra: A tavalyi szemzés eredményének megtekintése a REGINA Kert faiskolájában 17 óra: Sára János – A szemzéssel kapcsolatos tudnivalók, az alkalmas csemeték helyben szemzése, a szemzési adatok rögzítése 17.30 óra: A szemzés gyakorlati fogásainak begyakorlása 18.30 óra: Összefoglaló zárszó
További információ: Milánkovics Kinga, telefon: (06-30) 924-6035