Antal-napi emlékezés I. Grassalkovich grófra Gödöllőn A nemes szobránál június 18-án lezajló koszorúzást követően a királyi kastély díszudvarán folytatódik a sok újdonsággal kísért rendezvénysorozat
| Ők részesülnek a gödöllői önkormányzat nyári díjaiból ebben az évben Pedagógusok, kivételes tehetség és az egészségügyi-, illetve a szociális területen jeleskedők jutnak elismeréshez
|
Amenza Service: étkezési és rendezvényhelyszín a gödöllői egyetemen Minden hétköznap 11 és 15 óra között térhetnek be az éhségüket csillapítani vágyók az önkiszolgáló rendszerű kifőzdébe
| Gödöllő közeli utakon is szervez szemétgyűjtést a Magyar Közút A meghirdetett akciós hét június 12-én kezdődik, önkéntesnek jelentkezni június 4-én, vasárnap éjfélig lehet
|
Palántaadománnyal segít 750 rászoruló családot a gödöllői egyetem A felsőoktatási intézmény szakemberei 15 ezer növényt neveltek erre a célra a Katolikus Karitász számára
| Gödöllői diák díjnyertes fotója A TIG tanulója Cirkos Sebestyén Beszélgetés című alkotásával ért el sikert a természetfilm fesztiválon, az általános természetfotó kategóriában
|
Pogány Judit átvette a Pécsi Ildikó Emlékdíjat Az ünnepélyes ceremónia helyszíne ebben az esztendőben a Király váró épülete volt május harmadik vasárnapján
| Futókörök Napja: idén a 13. helyre volt elegendő a gödöllőiek aktivitása Május harmadik vasárnapján az ország 25 pontján lehetett róni a kilométereket, településünkön az Alsópark volt a helyszín
|
UI design praktikák a magasabb konverzióért A weboldal-tervezés során a legfontosabb, hogy igyekezz megtalálni az egyensúlyt, lásd mindig az oldalt a látogatók szemével is
| Csokifigurákkal lepte meg a Bethesda Gyermekkórház betegeit a gödöllői egyetem intézete Az impozáns és az arcra mosolyt csalogató alkotásokat 14 óra alatt készítettek el a csokoládé-artisztika kurzus hallgatói
|
Elkészült a gödöllői kastélyban lezajló természetvédelmi filmfesztivál vetítési terve Május 19-21. között számos, különleges élményt nyújtó alkotást láthatnak az érdeklődők a történelmi falak között, a lovardában és a barokk színházban
| 4 dolog, amit érdemes ellenőrizni egy új alkalmazott felvételekor Az új alkalmazott rendszeresen kapcsolatba lép üzlettársainkkal, ezért kulcsfontosságú, hogy a lehető legjobb személyt találjuk meg
|
Miért éri meg egy egyedi szoftver kifejlesztése a cégednek? Egy gazdasági szervezet növekedésével az üzleti folyamatok is bonyolultabbá válnak, ami nagyobb rugalmasságot (is) igényel
| Milyen képességekkel, készségekkel kell rendelkeznünk, ha a marketing és PR területén akarunk elhelyezkedni? Nem kell aggódnunk, ha úgy érezzük, hogy vannak hiányosságaink, a lényeg, hogy nyitottak legyünk a fejlődésre, tanulásra
|
Szentmise a gödöllői kastély kápolnájában Az igehirdetés a Nepomuki Szent János búcsú nyitó eseménye a templom felszentelésének 274. évfordulóján
| Izgalmas koktél eredettörténetek A cikkben három olyan történet olvasható, amikből kiderül, hogy melyik italkülönlegesség kiről vagy miről kaphatta a nevét
|
Az esélyegyenlőséget szolgálja a gödöllői kastély Mi is itt vagyunk! kiállítása Dr. Ujváry Tamás ügyvezető igazgató fontosnak tartja az alkotó szervezetekkel kialakult együttműködést, aminek folytatására készen állnak
| Biztonságos online kaszinók. Mik azok? A Casino Zeus honlapon minden érdeklődő kiválaszthatja a számára megfelelő kaszinót, figyelembe véve a legfőbb szempontokat
|
Tárlatvezetői nyári munka diákoknak a gödöllői kastélyban A nem mindennapi kihívás kiváló alkalom az idegennyelv-tudás gyakorlására és a barokk ékesség értékeinek bemutatására
| A gödöllői központú egyetem intézetének Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápát A kutatócsoport munkájának köszönhetően növényházban, mesterséges pótmegvilágítással sikerült a természetes időpontnál előbbi virágzást előidézni
|
Segít a Tankcsapda, nem hagyják el a Gödöllő Trafo Clubot! A népszerű hazai rockbanda május 26-án koncertezik a palotakerti helyszínen, és a fellépés bevételét a szórakozóhely megsegítésére ajánlja fel
| Éder Tamás és Potori Norbert lettek a gödöllői egyetemet működtető alapítvány kuratóriumának új tagjai Az agrárágazatban jártas szakemberek a két távozó miniszter, Lázár János és Nagy István helyére kerültek be az irányító testületbe
|
Süssünk-főzzünk valamit gyorsan! Ha mikrohullámú sütővel párosítja a konyhájában a hagyományos sütőt, akkor sokkal rugalmasabb lesz a konyhai tevékenység
| Így emlékezik vissza a Gödöllőn élő Csáky Zoltán a Duna Televíziónál töltött éveire Harminc esztendővel ezelőtt alapították a csatornát, a kezdeteket személyes élte át a 78 esztendős műsorvezető-újságíró is
|
Art MUZA – Tavaszi Fesztivál nem csak gödöllőieknek! Április 15-étől másfél hónapon át lesznek változatos programok a Művészetek Háza épülete mögötti szabadtéri színpadon
| Értesülj az elsők között arról, mi történik a nagyvilágban! Ha valaki tudatos és felelősségteljes felnőtt ember, nem teheti meg, hogy a fejét a homokba dugja, és nem követi a híreket
|
Kiváltható-e az aljzatbeton-vasalás más módszerrel? A korszerű megoldásoknak hála, létezik olcsóbb és kényelmesebb módszer az erős aljzatbeton elkészítésére, mégpedig a statikai szálak használata
| Kerti bútor: hogyan lehet kiválasztani a legtökéletesebbeket? Fontos, hogy ha nem kapkodjuk el a keresési folyamatot, nagyon sokáig hűségesen szolgálnak majd a szabadban
|
Nagypénteken áthalad Gödöllőn a tavaszi emlékhadjárat főserege Először a kastélyban lesznek láthatók a hagyományőrzők, akik felkeresik a Dózsa György úti köztemetőben található az 1849-es emlékművet
| IV. Károly életének utolsó időszakát elevenítették fel a gödöllői kastélyban A 2004-ben Boldoggá avatott utolsó magyar uralkodó 101 évvel ezelőtt hunyt el Portugáliában, Madeira-szigetén
|
|