Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Életműdíjat vehetett át Szörényi István 2018-11-26 10:10:55 A gödöllői pedagógus és szakedző munkáját a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége ismerte el november 24-én
Vérnyomok az utcán 2018-01-17 10:15:01 Lezárták a nyomozást a gödöllői rendőrök a hölgyismerősét Veresegyházon fejbe rúgó férfi ellen
Mindent vitt idén a gödöllői strandröplabda páros 2017-12-20 10:38:16 Lutter Eszter és Lakatos Enikő zsinórban megszerzett negyedik bajnoki címükért érdemelték ki a szövetség év legjobbja elismerését
Lengyel Szilvia nagyon örül a Kúria döntésének 2017-11-24 17:15:02 A gödöllői politikusnő akkor emelt kifogást a helyi rendelet ellen, amikor még nem tudta, hogy az LMP szövetségre lép az előterjesztő Gémesi György pártjával
Az ellenzéki pártok betlire játszanak 2017-10-20 21:01:06 Ezt a népszavazásokat sorra kezdeményező Vágó Gábor mondta a Lehet Más a Politika gödöllői klubjának októberi összejövetelén
Gödöllői rúdugró a győri EYOF-on 2017-06-29 18:21:10 A szövetség véglegesítette a magyar indulókat. Szörényi István tanítványát, Mihály Ádámot is a csapatba jelölték
Bokszarénának nézték a gödöllői sporttelepet 2017-03-06 17:43:37 Két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a helyi kapitányság munkatársai a szombati bajnoki meccs utáni csetepaté kapcsán
Gödöllői díjazottak az MRSZ-gálán 2016-12-18 11:05:54 Szabados István, Lutter Eszter és Körösfői László kaptak elismerést a röplabdások évzáró összejövetelén
Kiválósági díjat kapott a gödöllői egyetem 2016-09-21 10:34:36 Az elismerő címet a Visegrádi Egyetemi Szövetség (VUA) jubileumi közgyűlésén vette át dr. Tőzsér János rektor
Gödöllőről a foci Eb-re 2016-05-31 16:07:28 Bernd Storck szövetségi kapitány a középpályások között számít Lovrencsics Gergőre, a helyi Góliát FC egykori tehetségére
Hol a leghosszabb a betegvárakozási idő? 2016-05-21 09:30:44 Felmérés készült a Gödöllőt is magában foglaló Pest megyében arról, mikor lehet bejutni az orvoshoz a járóbeteg szakellátásban
Tévhit, hogy az ünnepek alatt hízunk el 2015-12-20 10:20:47 Gödöllőieknek is hasznos tanácsokkal szolgál a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, érdemes megszívlelni