Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Újból megtelt atlétapalántákkal a SZIE Sportcsarnok

2017-12-04 10:43:28

December első szombatján ismét kiemelkedő jelentőségű sportversenyt rendezett a Gödöllői EAC és a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) SPORT XXI Alapprogram Észak-Magyarországi Régió, amelynek a régiós vezetője a GEAC fiatal edzője, Kovács Zoltán.

A remek hangulatú versenyen két korosztályban indulhattak az atléták, U11-ben 17 csapatban 136, míg az U13-as korosztályban, 13 csapatban 104 atlétapalánta vett részt, így a délutáni Közép-Magyarországi Régiós megmérettetéssel együtt összesen több mint félezer, egészen pontosan 558 gyermek versenyzett! A rengeteg szülővel, nézővel, edzőkkel együtt több mint ezer fő tartózkodott a Szent István Egyetem gödöllői, szinte teljesen megtelt sportcsarnokában, bizonyítva az atlétika és a Sport XXI versenyrendszer népszerűségét és létjogosultságát.

A délelőtti programban a Gödöllői EAC színeiben 68 atléta versenyzett, ami szintén óriási eredmény. A hazai U11-es versenyzők 5 csapattal indultak és az GEAC „Gepárdok” formáció az 5. helyen végzett (tagjai: Dobránszky Huba, Mészáros Flóra, Bútor Blanka, Szabó Levente, Batiz Noah, Molnár Mira, Ferenc Ágoston, Szemjanyinov Liza).  A GEAC „Gazellák” a 6., a GEAC „Gadisták” a 8, a GEAC „Hiúzok” a 13, a GEAC-Szent Imre pedig vegyes csapatban a 15. pozíciót szerezte meg.
Az U13-as korosztályban a Gödöllői EAC „B” 11 éveseket felvonultató csapata – éppen lecsúszva a dobogóról – a 4. helyen végzett (tagjai: Kriszt Sarolta, Tóth-Sztavridisz Szófia, Benke Alexandra, Rúzs-Molnár Borbála, Fodor Péter, Grünwald Tamás, Lippai Csaba, Kuti Donát), a GEAC „A” az 5. lett, a GEAC „Gadisták a 10, míg a „C” jelű csonka formáció versenyen kívül szerepelt. A képen az U13-as korosztály gödöllői indulói láthatók trénereikkel.


Említést érdemel, hogy a versenybírók segítői – közmegelégedésre – a GEAC aktív ifjú atlétái voltak. A gödöllői tehetségeket Körmendy Katalin, Kovács Gábor, Kovács Zoltán, Gadanecz György és Csillag Zsófi edzők készítették fel a versenyre.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online